Évközi 1. vasárnap

Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!

Ünnepek a héten:

jan. 10. vasárnap:        Urunk megkeresztelkedése

Miseszándékok, miserend:

jan. 10. vasárnap 11.30 † Kisgyőri Ferencné szül. Mosonyi Katalinért

(évfordulós mise)

† Doni hősökért

jan. 12. kedd 14.00 Gyászmise: † Hubácsek Károlyné

szül. Üveges Hermina

15.00 Temetés
jan. 16. szombat 17.00 Szentmise – Annavölgy
jan. 17. vasárnap 11.30 † Gyarmati Ferencné szül. Gurin Rozália

(évfordulós mise)

A zsoltár válasza:   Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.

Hirdetések:

A Vízkereszthez kapcsolódó házszenteléseket a járványhelyzetre való tekintettel későbbre halasztjuk. Kérjük a hívek szíves megértését, türelmét.

Isten éltesse mindazokat a híveket, akik a héten ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, vagy házassági évfordulójukat!

Elmélkedés:                        

Egy lett közülünk

A vízkereszt utáni mai vasárnapon az Egyház Jézus Krisztus megkeresztelkedésének jelenetét állítja elénk, hálásan gondolunk saját keresztségünkre, mint ajándékra. A mai ünneppel ér véget a karácsonyi liturgikus időszak.

Jézus születését és megkeresztelkedését mintegy harminc év választja el egymástól, megkeresztelkedéséig Jézus rejtett életet élt, mindaddig nem volt nyilvánvaló az emberek előtt, hogy kicsoda ő.

Szent Márk evangélista egészen szűkszavúan emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről. A keresztény hitre térők körében a vízbe merülés és a vízből történő felemelkedés volt a keresztség formája, amely nem csak testi, hanem lelki megtisztulást is eredményez, egyértelműen a bűnbánat, a vezeklés, a megtérés jele.

A négy evangélium kisebb eltérésekkel írja le a megkeresztelkedést (Mt 3,13–17; Mk 1,9–11; Lk 3,21–22; Jn 1,29–34), de a lényegben megegyeznek: Isten kinyilvánítja, hogy Jézus az ő szeretett Fia. Ily módon az Atya felszenteli és bemutatja Jézust, mint megmentő és üdvözítő messiást.

János már hónapok óta hirdeti a bűnbánat, a megtérés szükségességét. Aki kész rá, azt megkereszteli a Jordán vizében, így felkészülvén a Messiás eljövetelére. Mind a négy evangélium tanúsítja, hogy szolgálatának megkezdése előtt Jézus úgy akarta, hogy megkapja a keresztséget Keresztelő Jánostól. Ez az esemény döntő módon kijelöli Jézus küldetésének irányát. Ő ugyanis nem a templom fenségében jelent meg a világ előtt, habár megtehette volna. Azt sem kérte, hogy trombitaszó jelezze jövetelét, nem is bírói talárban érkezett, bár azt is megtehette volna. Hanem, miután harminc évet rejtetten élt Názáretben, elment a Jordán folyóhoz, népének sok más tagjával együtt, és beállt a sorba. Semmi rendkívüli jelenség, semmi látványosság. Nem szégyellte: együtt volt mindenkivel, a bűnösökkel, hogy megkeresztelkedjen. Jézus keresztelkedése esetében nem a bűnbánat jeléről van szó, a mi Urunknak nincs ugyanis szüksége bűnbánatra, hiszen neki, a szent Istennek nincs egyetlen bűne sem.  Bizonyos, hogy Jézus a megkeresztelkedés által egy oldalra került a bűnösökkel, sorsközösséget vállalt velünk, bűnös emberekkel. beállt a sorba, közénk, egy lett közülünk.

Tehát szolgálatának kezdetétől fogva olyan messiásnak mutatkozott, aki szolidaritástól és együttérzéstől indíttatva magára veszi az emberi létállapotot. Embersége nem független a mi emberségünktől. Velünk együtt áll be a sorba, aztán a vízbe, derékig, amelybe belemostuk gyengeségünkből fakadó bűneinket: cselekedeteinket, gondolatainkat, szavainkat.

Ez az isteni szeretet megnyilvánulása: Jézus Krisztusban úgy jött el közénk Isten, hogy minden ember közel érezhesse magához. A legbűnösebb is.

Jézus nem befejezni jött a világot, hanem üdvözíteni, és ez nem úgy történik, ahogyan mi elképzeltük. Jézus felebarátjává vált a legutolsóknak, részesítve őket Isten irgalmasságában, amely megbocsátás, öröm és új élet. Jézus, az Atya elküldött Fia, valóban az irgalmasság idejének kezdete az egész emberiség számára! Jézus nem gyűlöletet hozott, nem ellenségeskedést hozott: szeretetet hozott! Egy hatalmas szeretetet, egy mindenki előtt, mindannyiunk előtt nyitott szívet! Megmentő szeretetet!

Isten úgy szeret, ahogyan vagyunk, derékig az életünk kuszaságában. Amint egy gyermeknek sem kell kiérdemelnie szülei szeretetét, feltétel nélküli, elfogadó szeretettel szeret minket Isten. Ez a csodálatos dolog, hogy tudniillik Isten gyermekei vagyunk, azzal a felelősséggel jár, hogy kövessük Jézust, az engedelmes szolgát, és kialakítsuk magunkban az ő vonásait: a szelídséget, az alázatot, a gyengédséget. Ez viszont nem könnyű, különösképpen, ha körülöttünk oly nagy az intolerancia, a gőg és a keményszívűség. De a Szentlélektől kapott erővel igenis lehetséges!

Mi történt a Jordán partján? Mit észlelt a tömeg, ha egyáltalán észlelt valamit? A Szentírásból nem egyértelmű, hogy ki az, aki látta, amint megnyílt az ég, és a Szentlélek látható alakban leszállt, mint egy galamb. Ki az, aki hallotta az égi szózatot, „te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”: csak maga Jézus, a Keresztelő vagy a tömeg is?

Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben. Megkeresztelkedésekor vált nyilvánvalóvá, teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Az Apostolok Cselekedete szerint: „mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Itt és most is közöttünk van Jézus. Nem kísérik motoros rendőrök. Nem úgy jelenik meg, mint a sztárok a színpadon, fényözönben… Vajon felismerjük-e? És ha igen, felfedezzük-e benne Isten Fiát, a Megváltót? Vagy mindössze testvért, barátot látunk benne? Esetleg csak csodadoktort, erkölcsi példaképet, kiváló embert?

Hitünk meghallja-e az égi szózatot: „te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”?

 (olv: Iz 42,1-4.6-7 vagy Iz 55,1-11, szentl: ApCsel 10,34-38 vagy 1Jn 5,1-9, evang: Mk 1,7-11)