Karácsony utáni 2. vasárnap

És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.

Ünnepek a héten:

jan. 6. szerda:               Urunk megjelenése: Vízkereszt – parancsolt főünnep

jan. 10. vasárnap:        Urunk megkeresztelkedése

Miseszándékok, miserend:

jan.  3. vasárnap 11.30 Szőke Sándorért és szeretteiért
jan.  5. kedd 15.00 Temetés: † Zgyerka Gáborné

szül. Schüller Teréz

Gyászmise a temetést követően

jan.  5. kedd 18.00 † Varga Ferencért,

nejéért, Basovszki Máriáért és szeretteikért

Rózsafüzér Társulat tagjaiért

VÍZSZENTELÉS
jan.   9. szombat 17.00 Szentmise – Annavölgy
jan. 10. vasárnap 11.30 † Kisgyőri Ferencné szül. Mosonyi Katalinért

(évfordulós mise)

† Doni hősökért

A zsoltár válasza:   Az Ige emberré lett, * és itt élt közöttünk.

Hirdetések:

Egyházi adóját, kérjük, aki teheti, csekken, vagy átutalással fizesse meg         az alábbi bankszámlaszámra:  

Sárisápi Szent Imre Plébánia, 11101404-19888729-36000001

(Megjegyzés rovatba: ’egyházközségi hozzájárulás 2020’)

Az egyházközségi hozzájárulás befizetése továbbra is lehetséges készpénzben  a  sekrestyésnél  (Marika Néninél),  ám  az  adminisztrációban könnyebbséget jelent a csekken vagy átutalással történő befizetés.

Támogatásukat hálásan köszönjük, Isten fizesse meg!

A Vízkereszthez kapcsolódó házszenteléseket a járványhelyzetre való tekintettel későbbre halasztjuk. Kérjük a hívek szíves megértését, türelmét.

Isten éltesse mindazokat a híveket, akik a héten ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, vagy házassági évfordulójukat!

Elmélkedés:                        

Életünk reménye

Szent János evangélista írásának kezdetén nem a csodálatos betlehemi barlangba vezet el minket, hanem az Ige megtestesüléséről elmélkedik egészen ünnepélyes, dicsőítő formában.

Kezdetben már volt az Ige. Nem kezdetkor lett, nem a világmindenség létbe robbanásának titokzatos pillanatában jött létre. Hanem megvolt. Már benne volt a kezdetben. Nem a teremtett világnak volt a része, hanem alkotóként vett részt a teremtés művében. Tehát Istennél volt és Isten volt. Ő az a világosság, mely lelki, szellemi értelemben minden evilági fény előtt és mindörökké világít. Ő ragyog a semmi sötétségében mint élő és létező, ő fénylik aztán a teremtés óta a tudatlanság és a bűn sötétségében. Az ő isteni léte, mindentudása és szeretete besugározza a létező világot.

„És az Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14). Angyalok és betlehemi pásztorok nélkül is világos számunkra, hogy Jézus Krisztus születéséről szól ez a rész. Szent János a megtestesüléstől a mennybemenetelig bemutatja, Jézus hogyan „lakott közöttünk”, mit cselekedett és mit hirdetett.

Ezekben a karácsony utáni napokban családi körben látjuk őt, újszülött gyermekként, lélekben még mindig Betlehemben vagyunk. A liturgia rendje szerint még nem ért véget a karácsonyi időszak és remélhetőleg a szívünkből sem távozott el a karácsonyi ünnep érzése. Most még Mária karjainak biztonságában látjuk a Kisdedet, most még József gondoskodó mozdulataira figyelünk, körülöttünk lebeg a pásztorok által hozott bárányszag, káprázik még kissé a szemünk a betlehemi csillag ragyogásától, és türelmesen várjuk a napkeleti bölcsek érkezését. Hamarosan azonban majd vele indulunk el az úton: az egyházi év időszakai és ünnepei során elkísérjük Jézust tanító útján egészen Jeruzsálemig, a Golgota hegyéig, ahol meghalt a kereszten. Ezen az úton felismerjük, Isten azért lett emberré, hogy megossza velünk az életét. És ezen a jászoltól a keresztig vezető úton megtanuljuk, hogy nekünk is meg

kell osztanunk életünket Jézussal, hogy növekedjünk a hitben. Mindvégig Krisztus mellett szeretnénk lenni, miként egykor az apostolok, s az út végén látni szeretnénk az Úr dicsőségét és megtapasztalni az ő békéjét. Máskülönben csodálatos dolgokról maradunk le.

A Krisztus-követés útja ez számunkra. Ezen az úton minden előttünk álló lépés próbára teszi, és minden megtett lépés megerősíti reményünket. Jó ezt magunkban tudatosítanunk most, az esztendő első napjaiban, hogy legyen erőnk minden nap megtenni a szükséges lépéseket.

Napjaink társadalmi helyzete, a jelenkori kihívások, a váratlan természeti csapások és járványok, bizony kemény próbára teszik a reményünket. Sérülékenynek és törékenynek, gyengének és tehetetlennek érezzük magunkat, és nap mint nap feltesszük magunknak a kérdéseket: Mit tartogat számunkra a jövő? Mivel kell szembenéznünk holnap? Ez a fajta aggodalom az önzés csapdájába kergethet bennünket és azt sugallja számunkra, hogy csak önmagunkról kell gondoskodnunk. Ez a szorongás fékezi energiáinkat és törekvéseinket, gyengíti bátorságunkat és szabadságunkat. Az aggódásból és a jövőtől való félelemből csak a remény tud minket kiemelni. A jócselekedetek mindennapi megtételére csak a remény tud bennünket ösztönözni. Arra van szükségünk, hogy naponta, óráról órára bízzunk Jézusban. Ő megígérte, hogy mindennapi küzdelmeinkhez mérten adja az erőt is. Kegyelmével el tudjuk hordozni a jelen terheit, és teljesíthetjük kötelességeit. Mindenki megmenekül, aki Krisztus által jön az Istenhez. Ha az Ő érdemeire támaszkodunk, akkor nyugalmat, békét és örömet találunk.

(olv: Sir 24,1-4.12-16, szentl: Ef 1,3-6.15-18, evang: Jn 1,1-18)

Útravaló:     

Felmagasodik emberségünk, mert az alkotó Isten egy emberben érintkezik és kapcsolódik össze a világgal. Miért öltött emberi testet az Isten? – Hogy mi isteni életre születhessünk újjá! Isten Jézus születésével sorsközösséget vállalt velünk.  Jézus magára öltötte az emberi természetet, hogy teljes és tökéletes mintát hagyjon az emberiségnek. Az a szándéka, hogy magához hasonlóvá tegyen minket, igazzá minden célkitűzésben, érzésben és gondolatban – igazzá szívünkben, lelkünkben, életünkben.

Isten a maga teljességéből részesít bennünket, kegyelmet kegyelemre halmozva.  Minden embernek, magának az emberi mivoltnak a méltóságát is a megtestesülés világosságában fedezzük föl igazán. rányílik a szívünk, rányílik az egész létünk Isten életének örökké tartó boldogságára.