Évközi 2. vasárnap

„Íme, az Isten Báránya!”

Ünnepek a héten:

jan. 18. hétfő:               Árpád-házi Szent Margit

jan. 21. csütörtök        Szent Ágnes, szűz és vértanú

jan. 23. szombat          Szalézi Szent Ferenc, püspök és egyháztanító

Miseszándékok, miserend:

jan. 17. vasárnap 11.30 † Gyarmati Ferencné szül. Gurin Rozália

(évfordulós mise)

jan. 19. kedd 18.00 Fogadalmi szentmise

a bányaszerencsétlenség áldozataiért

jan. 23. szombat 17.00 Szentmise – Annavölgy
jan. 24. vasárnap 11.30 Szentmise

A zsoltár válasza:   Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.

Hirdetések:

Isten éltesse mindazokat a híveket, akik a héten ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, vagy házassági évfordulójukat!

Elmélkedés:                        

„Nézzétek, az Isten Báránya!” Ezekkel a szavakkal mutatja be Keresztelő János tanítványainak a feléjük közeledő Jézust, a Szentlélek sugallatára kimondja Jézus életének és munkájának legnagyobb titkát.

Krisztus eljövetele előtt várakozásban élt a világ, és miután Keresztelő János kimondta Jézussal kapcsolatban az ominózus mondatot, még a levegő is megdermedt: végre itt van az Örökkévaló megígért követe!

A sajátos kifejezés mind az ószövetségben, mind az újszövetségben szerepel, illetve a szentmisében is előfordul.

A bárány nagy szerepet játszott Izrael népének mindennapi és istentiszteleti életében is, az első áldozati állat a Bibliában. Mikor az embereket utolérték bűneik, mindig bárányok vére ömlött az oltárra. Bárány halt meg a bűnös ember helyett. Az Ószövetségben Isten szabadító szeretetének legkiemeltebb jele, fehér gyapja miatt a lélek tisztaságának jelképe is. A bárány Jézus bűntelenségét és türelmét jelképezi.

Az evangéliumokban elsőként Keresztelő János beszél Jézusról, mint az Isten Bárányáról. János Jézust nemcsak egyszerűen áldozati báránynak mondja, hanem Isten Bárányának. Ez azt jelenti, hogy a keresztfa oltárán nem ember áldozik Isten kiengeszteléséért és a saját megszabadulásáért, hanem ezt az áldozatot maga a megsértett Isten mutatja be a saját kiengeszteléséért. Krisztus, az ártatlan bárány hal meg a bűnös ember helyett, s ezt báránytürelemmel teszi. Ő az, aki magára veszi minden ember bűnét, és az ő drága és tiszta vérének ontásával törli el az emberek bűneit. Ő a mennyei Atya örök áldozata, a szenvedő szolga, aki nem lázad, nem vádol senkit, hanem csendben odaadja, feláldozza magát irántunk érzett szeretetből.

A Szentírás kinyilatkoztatott igazsága hangzik el minden szentmisében a szentáldozás előtt: „Íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya.” A gyenge bárány Isten erejének és győzelmének a jelképe. Legyőzi a gonoszt és megszerzi az üdvösséget minden ember számára. Jézus a legértékesebb áldozatot mutatja be saját életének odaadásával a kereszten.

Ennek az evangéliumi történetnek három pillanatát emeljük ki. Az első a meghallgatás. A két tanítvány meghallgatta Keresztelő Szent János tanúságtételét.

Ma, mi, keresztények: merre nézünk? Mit látunk? Mit hallunk meg?

Látjuk-e a fényt, amelynek érkezését karácsonykor ünnepeltük?

A körülöttünk és bennünk lévő hangzavarban halljuk meg és fogadjuk be azt a hangot, amely Jézust úgy mutatja be, mint aki egyedül adhat teljes értelmet életünknek.

A második mozzanat a találkozás. A két tanítvány találkozik a Mesterrel és vele marad. Azonnal valami újat éreztek szívükben: annak az igényét, hogy örömüket átadják másoknak is, hogy ők is találkozhassanak Jézussal. András találkozik testvérével, Simon Péterrel és Jézushoz vezeti őt. Milyen jót tesz nekünk, ha ezt a jelenetet szemléljük! Arra emlékeztet, hogy Isten nem azért teremtett bennünket, hogy egyedül, önmagunkba zárkózva éljünk, hanem hogy találkozhassunk vele és megnyíljunk másoknak. Isten elsőként indul el minden egyes ember felé és ez csodálatos. Ő jön el, hogy velünk találkozzon! A Bibliában Isten mindig úgy jelenik meg, mint aki kezdeményezi az emberrel való találkozást.

Türelmesen keres bennünket a mi Atyánk, és mindig megelőz, vár bennünket. Nem fárad bele, hogy várjon ránk, nem távolodik el tőlünk, hanem türelmesen kivárja a megfelelő pillanatot, hogy találkozzon mindannyiunkkal.

És amikor létrejön a találkozás, nem siettet Isten, mert hosszasan velünk akar maradni, hogy támaszt nyújtson, vigasztaljon, nekünk adja örömét. Isten siet, hogy találkozzon velünk, de soha nem siet, hogy elhagyjon bennünket. Velünk marad. Mint ahogy mi vágyunk rá, úgy ő is arra vágyik, hogy találkozzon velünk, mert hozzá tartozunk, az ő teremtményei vagyunk. Mondhatjuk, hogy Isten is szomjúhozza a velünk való találkozást. Az Úr hűséges és soha nem hagy minket cserben. Ez Isten szíve. Szép ezt hallani.

A történet harmadik vonása pedig az előrehaladás. A két tanítvány Jézus felé megy, majd az út egy részét együtt teszik meg. Ez fontos tanítás mindnyájunk számára. A hit a Jézussal való előrehaladás.

Évközi 1. vasárnap

Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!

Ünnepek a héten:

jan. 10. vasárnap:        Urunk megkeresztelkedése

Miseszándékok, miserend:

jan. 10. vasárnap 11.30 † Kisgyőri Ferencné szül. Mosonyi Katalinért

(évfordulós mise)

† Doni hősökért

jan. 12. kedd 14.00 Gyászmise: † Hubácsek Károlyné

szül. Üveges Hermina

15.00 Temetés
jan. 16. szombat 17.00 Szentmise – Annavölgy
jan. 17. vasárnap 11.30 † Gyarmati Ferencné szül. Gurin Rozália

(évfordulós mise)

A zsoltár válasza:   Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.

Hirdetések:

A Vízkereszthez kapcsolódó házszenteléseket a járványhelyzetre való tekintettel későbbre halasztjuk. Kérjük a hívek szíves megértését, türelmét.

Isten éltesse mindazokat a híveket, akik a héten ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, vagy házassági évfordulójukat!

Elmélkedés:                        

Egy lett közülünk

A vízkereszt utáni mai vasárnapon az Egyház Jézus Krisztus megkeresztelkedésének jelenetét állítja elénk, hálásan gondolunk saját keresztségünkre, mint ajándékra. A mai ünneppel ér véget a karácsonyi liturgikus időszak.

Jézus születését és megkeresztelkedését mintegy harminc év választja el egymástól, megkeresztelkedéséig Jézus rejtett életet élt, mindaddig nem volt nyilvánvaló az emberek előtt, hogy kicsoda ő.

Szent Márk evangélista egészen szűkszavúan emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről. A keresztény hitre térők körében a vízbe merülés és a vízből történő felemelkedés volt a keresztség formája, amely nem csak testi, hanem lelki megtisztulást is eredményez, egyértelműen a bűnbánat, a vezeklés, a megtérés jele.

A négy evangélium kisebb eltérésekkel írja le a megkeresztelkedést (Mt 3,13–17; Mk 1,9–11; Lk 3,21–22; Jn 1,29–34), de a lényegben megegyeznek: Isten kinyilvánítja, hogy Jézus az ő szeretett Fia. Ily módon az Atya felszenteli és bemutatja Jézust, mint megmentő és üdvözítő messiást.

János már hónapok óta hirdeti a bűnbánat, a megtérés szükségességét. Aki kész rá, azt megkereszteli a Jordán vizében, így felkészülvén a Messiás eljövetelére. Mind a négy evangélium tanúsítja, hogy szolgálatának megkezdése előtt Jézus úgy akarta, hogy megkapja a keresztséget Keresztelő Jánostól. Ez az esemény döntő módon kijelöli Jézus küldetésének irányát. Ő ugyanis nem a templom fenségében jelent meg a világ előtt, habár megtehette volna. Azt sem kérte, hogy trombitaszó jelezze jövetelét, nem is bírói talárban érkezett, bár azt is megtehette volna. Hanem, miután harminc évet rejtetten élt Názáretben, elment a Jordán folyóhoz, népének sok más tagjával együtt, és beállt a sorba. Semmi rendkívüli jelenség, semmi látványosság. Nem szégyellte: együtt volt mindenkivel, a bűnösökkel, hogy megkeresztelkedjen. Jézus keresztelkedése esetében nem a bűnbánat jeléről van szó, a mi Urunknak nincs ugyanis szüksége bűnbánatra, hiszen neki, a szent Istennek nincs egyetlen bűne sem.  Bizonyos, hogy Jézus a megkeresztelkedés által egy oldalra került a bűnösökkel, sorsközösséget vállalt velünk, bűnös emberekkel. beállt a sorba, közénk, egy lett közülünk.

Tehát szolgálatának kezdetétől fogva olyan messiásnak mutatkozott, aki szolidaritástól és együttérzéstől indíttatva magára veszi az emberi létállapotot. Embersége nem független a mi emberségünktől. Velünk együtt áll be a sorba, aztán a vízbe, derékig, amelybe belemostuk gyengeségünkből fakadó bűneinket: cselekedeteinket, gondolatainkat, szavainkat.

Ez az isteni szeretet megnyilvánulása: Jézus Krisztusban úgy jött el közénk Isten, hogy minden ember közel érezhesse magához. A legbűnösebb is.

Jézus nem befejezni jött a világot, hanem üdvözíteni, és ez nem úgy történik, ahogyan mi elképzeltük. Jézus felebarátjává vált a legutolsóknak, részesítve őket Isten irgalmasságában, amely megbocsátás, öröm és új élet. Jézus, az Atya elküldött Fia, valóban az irgalmasság idejének kezdete az egész emberiség számára! Jézus nem gyűlöletet hozott, nem ellenségeskedést hozott: szeretetet hozott! Egy hatalmas szeretetet, egy mindenki előtt, mindannyiunk előtt nyitott szívet! Megmentő szeretetet!

Isten úgy szeret, ahogyan vagyunk, derékig az életünk kuszaságában. Amint egy gyermeknek sem kell kiérdemelnie szülei szeretetét, feltétel nélküli, elfogadó szeretettel szeret minket Isten. Ez a csodálatos dolog, hogy tudniillik Isten gyermekei vagyunk, azzal a felelősséggel jár, hogy kövessük Jézust, az engedelmes szolgát, és kialakítsuk magunkban az ő vonásait: a szelídséget, az alázatot, a gyengédséget. Ez viszont nem könnyű, különösképpen, ha körülöttünk oly nagy az intolerancia, a gőg és a keményszívűség. De a Szentlélektől kapott erővel igenis lehetséges!

Mi történt a Jordán partján? Mit észlelt a tömeg, ha egyáltalán észlelt valamit? A Szentírásból nem egyértelmű, hogy ki az, aki látta, amint megnyílt az ég, és a Szentlélek látható alakban leszállt, mint egy galamb. Ki az, aki hallotta az égi szózatot, „te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”: csak maga Jézus, a Keresztelő vagy a tömeg is?

Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben. Megkeresztelkedésekor vált nyilvánvalóvá, teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Az Apostolok Cselekedete szerint: „mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Itt és most is közöttünk van Jézus. Nem kísérik motoros rendőrök. Nem úgy jelenik meg, mint a sztárok a színpadon, fényözönben… Vajon felismerjük-e? És ha igen, felfedezzük-e benne Isten Fiát, a Megváltót? Vagy mindössze testvért, barátot látunk benne? Esetleg csak csodadoktort, erkölcsi példaképet, kiváló embert?

Hitünk meghallja-e az égi szózatot: „te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”?

 (olv: Iz 42,1-4.6-7 vagy Iz 55,1-11, szentl: ApCsel 10,34-38 vagy 1Jn 5,1-9, evang: Mk 1,7-11)

Karácsony utáni 2. vasárnap

És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.

Ünnepek a héten:

jan. 6. szerda:               Urunk megjelenése: Vízkereszt – parancsolt főünnep

jan. 10. vasárnap:        Urunk megkeresztelkedése

Miseszándékok, miserend:

jan.  3. vasárnap 11.30 Szőke Sándorért és szeretteiért
jan.  5. kedd 15.00 Temetés: † Zgyerka Gáborné

szül. Schüller Teréz

Gyászmise a temetést követően

jan.  5. kedd 18.00 † Varga Ferencért,

nejéért, Basovszki Máriáért és szeretteikért

Rózsafüzér Társulat tagjaiért

VÍZSZENTELÉS
jan.   9. szombat 17.00 Szentmise – Annavölgy
jan. 10. vasárnap 11.30 † Kisgyőri Ferencné szül. Mosonyi Katalinért

(évfordulós mise)

† Doni hősökért

A zsoltár válasza:   Az Ige emberré lett, * és itt élt közöttünk.

Hirdetések:

Egyházi adóját, kérjük, aki teheti, csekken, vagy átutalással fizesse meg         az alábbi bankszámlaszámra:  

Sárisápi Szent Imre Plébánia, 11101404-19888729-36000001

(Megjegyzés rovatba: ’egyházközségi hozzájárulás 2020’)

Az egyházközségi hozzájárulás befizetése továbbra is lehetséges készpénzben  a  sekrestyésnél  (Marika Néninél),  ám  az  adminisztrációban könnyebbséget jelent a csekken vagy átutalással történő befizetés.

Támogatásukat hálásan köszönjük, Isten fizesse meg!

A Vízkereszthez kapcsolódó házszenteléseket a járványhelyzetre való tekintettel későbbre halasztjuk. Kérjük a hívek szíves megértését, türelmét.

Isten éltesse mindazokat a híveket, akik a héten ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, vagy házassági évfordulójukat!

Elmélkedés:                        

Életünk reménye

Szent János evangélista írásának kezdetén nem a csodálatos betlehemi barlangba vezet el minket, hanem az Ige megtestesüléséről elmélkedik egészen ünnepélyes, dicsőítő formában.

Kezdetben már volt az Ige. Nem kezdetkor lett, nem a világmindenség létbe robbanásának titokzatos pillanatában jött létre. Hanem megvolt. Már benne volt a kezdetben. Nem a teremtett világnak volt a része, hanem alkotóként vett részt a teremtés művében. Tehát Istennél volt és Isten volt. Ő az a világosság, mely lelki, szellemi értelemben minden evilági fény előtt és mindörökké világít. Ő ragyog a semmi sötétségében mint élő és létező, ő fénylik aztán a teremtés óta a tudatlanság és a bűn sötétségében. Az ő isteni léte, mindentudása és szeretete besugározza a létező világot.

„És az Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14). Angyalok és betlehemi pásztorok nélkül is világos számunkra, hogy Jézus Krisztus születéséről szól ez a rész. Szent János a megtestesüléstől a mennybemenetelig bemutatja, Jézus hogyan „lakott közöttünk”, mit cselekedett és mit hirdetett.

Ezekben a karácsony utáni napokban családi körben látjuk őt, újszülött gyermekként, lélekben még mindig Betlehemben vagyunk. A liturgia rendje szerint még nem ért véget a karácsonyi időszak és remélhetőleg a szívünkből sem távozott el a karácsonyi ünnep érzése. Most még Mária karjainak biztonságában látjuk a Kisdedet, most még József gondoskodó mozdulataira figyelünk, körülöttünk lebeg a pásztorok által hozott bárányszag, káprázik még kissé a szemünk a betlehemi csillag ragyogásától, és türelmesen várjuk a napkeleti bölcsek érkezését. Hamarosan azonban majd vele indulunk el az úton: az egyházi év időszakai és ünnepei során elkísérjük Jézust tanító útján egészen Jeruzsálemig, a Golgota hegyéig, ahol meghalt a kereszten. Ezen az úton felismerjük, Isten azért lett emberré, hogy megossza velünk az életét. És ezen a jászoltól a keresztig vezető úton megtanuljuk, hogy nekünk is meg

kell osztanunk életünket Jézussal, hogy növekedjünk a hitben. Mindvégig Krisztus mellett szeretnénk lenni, miként egykor az apostolok, s az út végén látni szeretnénk az Úr dicsőségét és megtapasztalni az ő békéjét. Máskülönben csodálatos dolgokról maradunk le.

A Krisztus-követés útja ez számunkra. Ezen az úton minden előttünk álló lépés próbára teszi, és minden megtett lépés megerősíti reményünket. Jó ezt magunkban tudatosítanunk most, az esztendő első napjaiban, hogy legyen erőnk minden nap megtenni a szükséges lépéseket.

Napjaink társadalmi helyzete, a jelenkori kihívások, a váratlan természeti csapások és járványok, bizony kemény próbára teszik a reményünket. Sérülékenynek és törékenynek, gyengének és tehetetlennek érezzük magunkat, és nap mint nap feltesszük magunknak a kérdéseket: Mit tartogat számunkra a jövő? Mivel kell szembenéznünk holnap? Ez a fajta aggodalom az önzés csapdájába kergethet bennünket és azt sugallja számunkra, hogy csak önmagunkról kell gondoskodnunk. Ez a szorongás fékezi energiáinkat és törekvéseinket, gyengíti bátorságunkat és szabadságunkat. Az aggódásból és a jövőtől való félelemből csak a remény tud minket kiemelni. A jócselekedetek mindennapi megtételére csak a remény tud bennünket ösztönözni. Arra van szükségünk, hogy naponta, óráról órára bízzunk Jézusban. Ő megígérte, hogy mindennapi küzdelmeinkhez mérten adja az erőt is. Kegyelmével el tudjuk hordozni a jelen terheit, és teljesíthetjük kötelességeit. Mindenki megmenekül, aki Krisztus által jön az Istenhez. Ha az Ő érdemeire támaszkodunk, akkor nyugalmat, békét és örömet találunk.

(olv: Sir 24,1-4.12-16, szentl: Ef 1,3-6.15-18, evang: Jn 1,1-18)

Útravaló:     

Felmagasodik emberségünk, mert az alkotó Isten egy emberben érintkezik és kapcsolódik össze a világgal. Miért öltött emberi testet az Isten? – Hogy mi isteni életre születhessünk újjá! Isten Jézus születésével sorsközösséget vállalt velünk.  Jézus magára öltötte az emberi természetet, hogy teljes és tökéletes mintát hagyjon az emberiségnek. Az a szándéka, hogy magához hasonlóvá tegyen minket, igazzá minden célkitűzésben, érzésben és gondolatban – igazzá szívünkben, lelkünkben, életünkben.

Isten a maga teljességéből részesít bennünket, kegyelmet kegyelemre halmozva.  Minden embernek, magának az emberi mivoltnak a méltóságát is a megtestesülés világosságában fedezzük föl igazán. rányílik a szívünk, rányílik az egész létünk Isten életének örökké tartó boldogságára.