Évközi 31. vasárnap

Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.

Ünnepek:

  1. vasárnap: Mindenszentek
  2. hétfő: Halottak napja
  3. szerda: Borromeo Szent Károly püspök
  4. csütörtök: Szent Imre herceg, Templomunk védőszentje – Búcsú

Miseszándékok, miserend:

november 1. vasárnap 11.30 Mindenszentek
november 2. hétfő  

15.00

Halottak napja

Imádság a temetői nagy keresztél

november 3. kedd 17.00

18.00

Szentségimádás

A község temetőjében nyugvó holtakért

november 5. csütörtök 15.00

 

18.00

Temetés: + Kiss Árpádné szül. Klimó Emília

A temetést követően gyászmise az elhunytért

Búcsú napi ünnepi szentmise

A község lakóiért

november 8. vasárnap 11.30 + Rédei József kanonok, főesperes, plébánosért és

+ Urbanics Ferenc plébános atyáért

A zsoltár válasza:

Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram.

Hirdetések:

November 2-án hétfőn, halottak napján nem lesz szentmise.

Változás: 15 órakor lesz a közös imádság a temetői nagy keresztél, ezt követően az Atya személyes megkeresésre megáldja az új, vagy felújított sírokat.

November 5-én, csütörtökön, Templomunk védőszentjét szentmisével ünnepeljük, 18 órai kezdettel.

 

Isten éltesse mindazokat, akik a héten ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, vagy házassági évfordulójukat!

 

Mindenszentek főünnepe

“Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt, mennyei Atyám előtt.”

Az apostolok korától kezdve, oly nagy számban vallották meg vérükkel az Urat, hogy sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg róluk egyenként. Ezért egy napot, november 1-jét szenteli Egyházunk minden szentjének,

amikor valamennyi (ismeretlen) megdicsőült lélekről megemlékezik.

A keleti egyházban már 380-ban volt minden szentnek egy közös ünnepe, ezt a bizánci szertartásban közvetlenül Pünkösd után ülték meg, minden vértanúról megemlékezve. 609-ben szentelte fel IV. Bonifác pápa Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére a római Panteont, végül a 9. században IX. Gergely pápa november 1-jére tette ezt az ünnepet.

A mai nap örömünnep. Azokra az emberekre, szentekre emlékezünk, akik megélték a hétköznapokban a keresztségben kapott életszentséget, eljutottak már minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra Isten örök Országába. Megmutatták, hogy el lehet jutni az örök életre a Krisztus által meghirdetett úton. Azt üzenik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk. A mai ünnep üzenete az, hogy szenteknek kell lennünk, hogy eljussunk Isten örök Országába, hiszen az üdvözültek seregének száma megszámlálhatatlan.

Ebben példaképeink és segítőink a szentek, akiknek életét feljegyezték, s az Egyház biztos módon tartja számon őket az üdvözültek között. A szentek is emberek, akik hozzánk hasonlóan megtapasztalták életük során saját gyengeségeiket és kicsinységüket, de Isten kegyelmével önmaguk fölé tudtak nőni. Megértették, hogy egészen kicsivé kell válniuk ahhoz, hogy Krisztus tudjon növekedni bennük és meg kell halniuk önmaguk számára ahhoz, hogy Krisztus éljen bennük. Nem voltak bűntelenek! Ismerték gyarlóságaikat, de küzdöttek ellene. Voltak kísértéseik, de legyőzték őket. Időnként talán a hitük is megrendült, de tudtak imádkozni annak megerősödéséért. Nem szentként születtek, hanem szentté alakították életüket.

Megtérésük, lelki felemelkedésük példa számunkra, hogy ne féljünk életünket egészen odaadni Istennek. Közbenjárásukkal segítenek minket az élet rögös útján. Egy a fontos, hogy akarjunk szentnek lenni és kérjük az ő közbenjárásukat, mert Isten világában szabad akaratunké az első szó. Csak annyi kell, hogy teljes szívünkből szeressük Istent, komolyan elkötelezzük magunkat a keresztény életre, következetesen valljuk meg hitünket, legyünk nagylelkűek testvéreink szolgálatában, tevékenyen vegyünk részt az Egyház életében és küldetésében. Merítsünk erőt Isten igéjének hallgatásából és a szentségekből, különösen is az Eucharisztiából és a bűnbocsánatból.

A sokszor szinte észrevétlen életszentség nagyon értékes. Benne van a hitért folytatott küzdelem, a Krisztusért vállalt vértanúság és a mindennapi élet keresztjeinek türelmes hordozása is. Csak önmagunkat és bűnös vágyainkat legyőzve lehetünk szelídek, irgalmasok, tiszta szívűek és békességesek. Bűneink és gyengeségeink ellenére Isten szeret minket, szereti az általa teremtett embert, és gondoskodik róla. Ez a szeretet pedig felszólít, hogy tudjunk szeretettel, türelemmel és megbocsátással fordulni másokhoz. Ezen az úton és ebben a folytonos küzdelemben nem vagyunk egyedül, Ő ott halad velünk.

Boldog mennyei lelkek! Járjatok közben értünk és legyetek segítőink, hogy hittel megélve emberlétünk ajándékát, vállalva annak minden keresztjét és próbatételét, eljuthassunk abba a boldog valóságba, amiben Ti részesültetek.

Induljunk el bátran az életszentség útján! Induljunk el a szeretet útján! Induljunk a boldogság útján!

(Horváth István Sándor nyomán)

Halottak napja

Ne nyugtalankodjék szívetek! Egészen pontosan inkább: Ne rendüljön meg a szívetek! Jézus, mielőtt a halálba indulna, a hátramaradt élőknek biztatást és útmutatást ad. Halála előtt az apostolok csak egy életveszélyes helyzetet látnak, amit a túlélési ösztönük szerint inkább el akarnak kerülni. Jézus azonban szembesíti őket ezzel a nehéz helyzettel. Az első, vagyis a földi halált nem lehet elkerülni sem a bűnösöknek, sem az igazaknak. A második halált elkerülhetik az igazak. A földi halál ténye így vagy úgy megrendülést okoz mindenkinek. Jézus nem megnyugtatni akarja apostolait, hanem arra biztatni őket, hogy hitben szembesüljenek ezzel az élménnyel. A halál is az életről szól.

A clunyi bencések 998-ban kezdték önálló ünnepként megtartani a halottak napját, a 11. században pedig az egész Egyházban elterjedt, ám Rómában csak a 14. században honosodott meg, vált hivatalossá.

Ezen a napon a küzdő, vagy zarándok Egyház kéri a megdicsőült Egyház pártfogását, hogy a szenvedő Egyház tagjai mielőbb eljussanak az üdvözült hívek közé.

Ekkor imádkozunk az elhunytak lelki üdvösségéért, a pápa szándékára, és gyónunk, áldozunk.

Csak a tisztitótűzben szenvedő lelkek javára fordítható teljes búcsút nyerhet az a hívő:

  • aki november 1-től 8-ig áhítatos lélekkel temetőt látogat, s legalább lélekben imádkozik az elhunytakért (a mostani a virus helyzetben egész novemberben engedélyezte a Szentatya)
  • aki halottak napján, XI. 2-án templomot vagy kápolnát áhítattal meglátogat, s egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet elimádkozik.

A halottak napján mondott imádság a Halottak olvasója, amely öt tizedből áll, Jézus öt sebének emlékezetére. A holtakért végzett ima értékére sok szent felhívja a figyelmet, hiszen az elköltözött lélek már nem tud segíteni magán.

“Minden lelket, amelyet kimentettél a tisztítóhelyről,

úgy fogad Isten, mintha őt szabadítottad volna ki a fogságból,

és alkalmas időben megjutalmaz ezért a jótéteményért.”

Különös nap ez a mai. Ilyenkor hívő és hitetlen megfordul a temetőben. Sokszor fáradságot és áldozatot nem kímélve az ország más részeiből vagy egyenesen határainkon túlról érkeznek, hogy egy-egy szál virágot, gyertyát helyezzenek szeretteik sírjára. Ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal, aki az elveszett hozzátartozóit idézi fel.

Halál. Fogyasztói társadalmunkban modortalanságnak számít szóba hozni a szenvedéssel, halállal kapcsolatos dolgokat. Menekülünk az igazság kimondása elől, hogy az ember halálra születik.

A halállal kapcsolatban két út tárul fel. Az egyik az, amelyik sehová sem vezet, csak a megsemmisülés sötét, feneketlen szakadékába. A mai modernnek nevezett társadalmak ezen az úton járnak. A mindenáron való evilági érvényesülés a halál utáni élet totális tagadásából fakad. De létezik egy másik út a halállal kapcsolatban. Akik ezen az úton járnak, hitet tesznek amellett, hogy valaminek lenni kell a halál után.

Ennek az útnak egy sokkal világosabb folytatását nyitotta meg a kereszténység, a halál tapasztalatára egyedülállóan eredeti és meghaladhatatlan választ hozott. Fölértékeli az ember életét az őt megillető méltóságra.

Az ember Isten képmására van teremtve, s belé van ezáltal oltva a halhatatlanság csírája. Ezért van folytatás a halál után. Jézus Krisztus megtestesült, magára vette emberi természetünket, ezzel Isten isteni szintre értékelte fel az emberi életet. Jézus Krisztus feltámadt, elsőként a halottak közül, hogy mi utána mindannyian feltámadjunk. Ez a kereszténység lényege, amire azt mondta Szent Pál: “Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.”

A mai nap kérhetetlenül szembesít a halállal és a feltámadással. A kérdést neked kell eldöntened: te melyik utat választod? Azt, amely a semmibe torkollik? Azt, amelyik homályosan hisz az örökkévalóságban, vagy pedig ennek Istentől megvilágított szakaszát, mely hisz a feltámadásban? A kérdést neked kell megválaszolnod, hogy milyen hittel léped át a temetők kapuját, melyre az van felírva: Feltámadunk!

A halállal és a feltámadással való számvetés, számvetés egész életünkkel is. Mert a befejezés határozza meg mindazt, ami előtte van. Döntésed nemcsak elméleti. Nem elég elhinni, hogy van Isten, aki értelmet adhat további életednek, ha rábízod magad, hanem úgy is kell élni.

Végezetül egy mondatot vigyünk haza Mózes szájából: “Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok!”

(Forrás: Magyar Kurir, liturgia.hu, katolikus.hu)