Évközi 17. vasárnap

OLVASMÁNY: 1Kir 3,5. 7-12: Azok a dolgok, amelyekre nincsen hatásunk és azok, amelyeket mi választhatunk, különös kapcsolatban állnak és együttesen határozzák meg a sorsunkat. A mi választásunk az, hogy haszonleső vagy másokért élő emberek leszünk-e. Bár ezt a kérdést is nagyon befolyásolják a tanult minták. A mi választásunk az, hogy a vallást csak önös érdekünk szerint éljük vagy pedig az Egyház küldetésével azonosulunk. A mi választásunk az, hogy körülbástyázzuk-e magunkat korlátoltságainkkal vagy alázatos tanulói akarunk-e lenni az életnek és a kereszténységnek. Salamon átérezte e döntés jelentőségét.  Sok hívő nem a nagy eszére támaszkodva támad a papja ellen, hanem azért, mert ki akarja kerülni a döntést, sőt még az arról való gondolkodást is.  

SZENTLECKE: Róm 8,28-30: Ebből a szövegrészből sokan a predestinációra, az üdvösségre való eleve elrendelésre következtetnek. Úgy vélik, Isten nem csupán öröktől tudja, hogy kik fognak üdvözülni, de eleve ki is választja őket. A szöveg azonban arról szól, hogy Isten a Jézust követő keresztényeket választja ki, akik nélkülözhetetlen küldetést kapnak az üdvtörténelemben. A mi végső megítélésünk világos. Betöltöttük-e az üdvtörténelemben nekünk szánt szerepet vagy nem? A kereszténység javait csak magunknak éltük vagy másokat is részesítettünk belőle? Megdicsőítettem-e életemben (testemben és lelkemben) az Istent?

EVANGÉLIUM: Mt 13,44-52: Sokszor szeretnénk finomítani Jézus szavait, amikor radikális döntést kér tőlünk. Esetleg még a százalékot is meghatározzuk. Kilencven százalékban az én akaratom legyen, tíz százalékban Jézusé. Kilencven százalékban a magam esze után megyek, tíz százalékban az Egyházra hallgatok. A héten egy órára a templomban Istenre figyelek, a fennmaradó időben pedig a világra. Ez így nem megy. Jézus erre figyelmeztet. Ahogy a zenész a tökéletes hangszertudásra törekszik, a költő a tökéletes kifejezésmódra, a sportoló a legjobb teljesítményre, úgy a kereszténynek is törekednie kell Jézus tanításának százszázalékos befogadására és az Egyház által támogatott megértésére. A hamis, a megalkuvó, a csak magára gondoló teremtmény az utolsó ítéleten megtapasztalja, hogy mindent elveszített, amit Isten ellenében felépített magának gőgből és becsvágyból.     

A ZSOLTÁR VÁLASZA: Törvényedet szívből szeretem,  *  én Uram, Istenem.

EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI

Az évközi 17. vasárnapot ünnepeljük. A szentmisék új rendje: Sárisáp: vasárnap 11.30; kedden 18 óra * Mogyorósbánya: vasárnap 9.00 óra, kedden 18 óra * Annavölgy: szombaton.

MISESZÁNDÉKOK – SÁRISÁP: (július 26. – augusztus 2.) V: (…); H: (….); Sz: (elmarad); P: (….); V: Hálából (Július 2-ától vasárnap 11.30-kor kezdődik a szentmise!)

Plébánosváltáskor tisztázni kell, hogy a plébánia hívei közül kinek van képviseleti joga, aki például a közösség nevében köszöntheti az új plébánost. Sárisápon ez egyértelmű. Azok rendelkeznek képviseleti joggal, akiket a törvényes testületi választás során elegendő mandátummal javasoltak, a plébános a személyüket elfogadta, a főpásztorhoz felterjesztette őket és így kinevezést kaptak 5 évre. A képviseleti jog nem öröklődik a családban és nem jön létre önkinevezéssel. Mogyorósbányán speciális helyzet van. Ott képviseleti joggal azok rendelkeznek, akik az ideiglenes költségvetési és zárszámadási tanács (a plébános által kinevezett gondnokság) tagjai: Bucsi János, Milinszki Márton, Herter Mártonné, Vassné Mlinszki Irén, Földesi Gáborné. Akik megtagadták a leköszönő plébánossal való együttműködést, nem vállalták a megbízatást a testületi választáskor vagy huzamosabb ideig nem látogatták a plébánia templomát, elveszítették a képviseleti jogukat. Ezt önhatalmúlag nem állíthatják vissza. Az új plébános belátására van bízva, hogy tettüket miképpen ítéli meg, és a legközelebbi tisztújításkor bizalmat szavaz-e nekik. Akik huzamosabb ideig távol tartották magukat a közösségtől – voltaképpen jelezték, hogy nem működnek együtt a lelkipásztorral – nem végezhetnek önhatalmúlag lektori (felolvasói) szolgálatot, csakis a liturgiát vezető pap megbízásából. Akinek pedig vezekelni valója van, huzamosabb időre üljön be a leghátsó padba lelkiismeretvizsgálatot tartani és ne tülekedjen az első helyekre. Hiszen azért távozott el, mert nem az ő akarata volt ünnepelve. Ne küzdjön újult erővel ismét ezért.

Mogyorósbányai összegezés. (forrás: Füveskönyv) Szent Ignác a lelkigyakorlatos könyvében megmutatja azt a lelki utat, amelyet nem találnak meg könnyen a keresztények. Előre kell vetíteni, hogy az Egyházat nem egy emberek által létrehozott, közmegegyezéses szociológiai képződménynek tartja, hanem olyan isteni műnek (misztériumnak), amelyet az egyre jobban tisztuló lélekkel lehet csak felismerni. Elgondolkodtató, hogy sok kereszténynek gondolata sincs az Egyházzal kapcsolatosan. Szent Ignác azonban világosan fogalmaz. Ha valamit fehérnek látsz, az Egyházad (papod) azonban feketének mondja, akkor adj nagyon nagy esélyt annak, hogy az Egyház lát helyesen. Sokkal több erőfeszítést tégy arra, hogy megértsd az Egyházat, semhogy kritizáld. (Ez a kritika, mivelhogy az Egyházról a legtöbbször semmit sem tudnak a hívek, rendre a papot éri: Nem jól szolgál ki bennünket!) Ha pedig úgy érzed, hogy az egyházi személyeket, netán elöljárókat kritizálnod kell, azt sohasem tedd az Egyház iránt előítéletes, gyanakvó, tudatlan emberek előtt, hanem zárt belső körben, az érintettel beszélve. Mivel ezt alig-alig tartjuk be, az Egyházról, ami hozzánk képes szent és tökéletes, siralmas képet mutatunk. Miért van az, hogy még a legegyszerűbb falusi közösségben is meg vannak győződve a hívek, hogy a tanúságtevő tanítványi életnek olyan magas szintjére jutottak, amihez a pap már semmit sem tud hozzátenni? Az ok elsősorban abban keresendő, hogy a „jelentéktelen helyeken” mi, papok magukra hagytuk az embereket. Saját konfliktusmentes életünkre többet gondoltunk, mint az Egyház küldetésére és jövőjére. Itt is, mint a városokban teret kaptak a keresztény NGO-k. Így aztán igen sokan példamutató istenhit nélkül élik a maguk keresztény passzióit, amelyhez gyermekeik és unokáik nem csatlakoznak. Voltaképpen feladtuk azt a hitet, hogy valami többet és szebbet el tudunk érni az önző keresztényekkel. Ebből fakad sokak önelégültsége, amellyel a kereszténységnek azt a csekély missziós szintjét, ahová eljutottak a saját fejük szerint, féltékenyen őrzik. Az igazi megtérés, vagyis az önápolgató keresztény életből való továbblépés nem könnyű abban a katolikus (eucharisztikus) közösségben, amelyben ennyire közel jön hozzánk az Isten, ennyire alapkövetelmény az ellenséget is magában foglaló egyetemes felebaráti szeretet és ennyire elvárás az önismeret. A legtöbb ember mindhárom ellen védekezik. Ma egy ilyen kereszténység képviseli az úgynevezett „keresztény értékeket”. A továbblépésre képtelen „kereszténység” állapota az önzésből fakad, amelyre igen sokszor a papok is példát mutatnak, például a papi szolidaritás hiányával. Nagyon komoly problémát vet fel, ha a szomszéd papok menedéket adnak olyan híveknek, akik kellő ok nélkül támadtak a főpásztor által hozzájuk küldött saját papjukra. Ha a „menedéket” keresőket nem abban segítik, hogy ügyetlen lépésüket korrigálják, akkor megkeresztelik a hamis kereszténységüket.