Évközi 28. vasárnap

OLVASMÁNY: 2Kir 5,14-17: Az olvasmány is megfogalmazza azt a három dolgot, amelyekből aztán az Evangéliumi részlet kapcsán az eheti gyakorlati kereszténységünk vezérfonala lehet. Hála nélkül nincs valódi istenkapcsolat. (Milyen sok keresztény nem érti a vasárnapi szentmise mirevalóságát!) A hálátlan ember önmaga emlékművét építgeti és nem az Istenből él. A másik elmélkedési téma az „idegenekhez” való viszony. Tudnunk kell, hogy minden jószándékú ember – bármikor és bárhol élt a világban – Jézust keresi. A missziós tevékenységünk ebből a felismerésből indul ki. A harmadik dolog pedig a valódi gyógyulás felismerése, hogy ne elégedjünk meg részleges vagy téveszmés gyógyulással. A gyógyulás útján az az ember jár, aki jó viszonyba került Teremtőjével. 

SZENTLECKE: 2Tim 2,8-13: A minap hallottam: Férjemmel együtt katolikusok vagyunk, de nem hiszünk a halál utáni létben és az angyalokban meg ilyesmikben. Minden ember vallásos, de ez önmagában még nem feltétlenül gyümölcsöző. Csak az a vallásosság lesz gyümölcsöző, amely jó irányba viszi a szívet, a szellemet és az akaratot. A vallás legprimitívebb formája az, amikor egyfajta ópiumként, önmegnyugtató terápiaként működik. Szent Pál ezúttal is a hit forrására irányítja a figyelmünket: megrendülten szemléljük Jézus feltámadását, és minden további következtetésünket ebből a tényből kell levezetnünk. 

EVANGÉLIUM: Lk 17,11-19: Jézus kimondja, hogy a tíz leprás közül teljes értelemben csak az az egy idegen gyógyult meg, aki visszatért hálát adni. A szentmise neve és lényege szerint: hálaadás. Aki hálával fordul Isten felé, beengedi életébe az Isten gyógyító, szabadító, éltető kegyelmét. Enélkül abban az önáltatásban élünk, hogy elegendők vagyunk önmagunknak, minden erővel és képességgel rendelkezünk, amelyekkel teljessé tehetjük az életünket. Kár, hogy nem nézünk körül, ez még senkinek sem sikerült.      

A ZSOLTÁR VÁLASZA: Az Úr megmutatta üdvösségét,  *  a nemzetek színe előtt. 

EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI 

Az évközi 28. vasárnapot ünnepeljük. (IV. zsoltárhét)PéntekenSzent Lukács evangélista ünnepe lesz. Jövő vasárnap, a Missziók vasárnapján országos gyűjtés lesz a missziók javára. 

Mogyorósbányán kedden már 17 órakor lesz a szentmise. Mogyorósbányán kedden 18 órakor hittanos szülői megbeszélés lesz a plébánián. 

MISESZÁNDÉKOK – SÁRISÁP (okt. 13-20.) V: + Horváth Jakabné, szül. Kovács Anna és + férje; H: (….); Sz: + Izsó Gyuláné, szül. Pender Anna és szerettei; P:  + Skrek nagyszülők és szeretteik; V: + Jurásek János, felesége: Lukácsi Ilona és szeretteik 

MISESZÁNDÉKOK – MOGYORÓSBÁNYA (okt. 13-20.) V: + Dániel Lászlóné szül: Fauer Rozália (1. évf.); K: + szülők és + hozzátartozókV: (….) 

Ki a szabadító? 

A politikai életben a választási időszakban ajánlgatják magukat a szabadítók. Fel kell szabadítani a városok és falvak népét a rezsim uralma alól, hirdetik nagy hangon, akik most éppen nincsenek hatalmon, de nagyon vágyakoznak rá. Önnön magukat a nagy felszabadítóként ajánlgatják, holott csak arról van szó, hogy a „felszabadított” falvak és városok az ő támogatóikká válhatnak. Nem képes azonban semmiféle szabadításra az ember, aki önmaga foglya. (Ezt nem vette figyelembe az úgynevezett „felszabadítási teológia.) Saját neveltetésének, szellemi és lelki korlátjainak, önzésének, hatalomvágyának, bűneinek, ideológiai éretlenségének a foglya minden ember a megtérése előtt. Szabadításra voltaképpen csak a szentek képesek, akik az őszinte megtérésük után olyannyira nyitottá váltak Isten és az Ő Igazsága iránt, hogy már nem önmagukat, hanem Jézust ajánlgatják. A hatalomvágyó politikus tud arról az anomáliáról, hogy a bűneitől megkötözött fogolyként másokat akar felszabadítani. Ezért megtérésre nem szoruló szentnek hirdeti magát, megvilágosultnak, az igazság letéteményesének, feltétel nélkül követésre érdemesnek. Ezt a hamis önközlést az ellenlábasok felismerik és kipellengérezik, övéi azonban nem. Ők a szabadulás illúziójába kapaszkodnak, vagy – ami nem kevésbé veszélyes – önmagukat rehabilitálják a vezér iránti lojalitásukkal. Ezt olyan útnak vélik, ahol nem kell öniismeret, bűntudat és bűnbánat, csak diadalittas vonulás. De hová? (Minden forradalom ilyen.) Ember embernek nem lehet szabadítója, annál inkább farkasa. Ha naivan szabadítónak mondja magát, akkor a szabadítást egy igencsak behatárolt területre kell értelmeznünk: időleges kedélyjavítás, depresszióoldás, a test romlásának lassítása, önszuggeszciós technikák átadása stb. Önmagunk korlátjaitól, a halál szorongásától (ezt most klímaszorongásnak mondják) vagy a tévedéseinkbe való rezignált beletörődéstől csak Jézus tud kimenteni. Egyedül az Ő neve: Szabadító. „Nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnének”, mondja Szent Péter. (ApCsel 4,12) Az Istentől elszakadt ember önmaga emlékművét építgeti, hogy aztán megtapasztalja annak drámai összeomlását.  

Kodály Zoltántól hallottuk, hogy az ember az életének első felében hibát hibára halmoz, a második felét pedig azzal tölti, hogy ezt kimagyarázza. Az ókori görög orvosok ehhez hasonló megállapítást tettek. Az ember anyagi javainak kétharmadát felesleges és hibás étkezésre költi, az élete derekától pedig az anyagi javainak kétharmadát az ebből fakadó betegsége gyógyítása végett orvosoknak adja. S ez nem csupán a testi bajokra értendő. Sokkal általánosabb olvasata van. Mély emberi bölcsesség rejlik abban, hogy mihamarabb Istenre kell bízni magunkat.