Évközi 21. vasárnap

OLVASMÁNY: Iz 66,18.21: Izrael népe a múlt dicsőséges eseményeire emlékezett, mert így nyert erőt ahhoz, hogy reménnyel várakozzon az újbóli szép korszak beköszöntére. Van ebben veszély is. Nincs ugyanis tündérkorszak, csak olyan jövő, amit kitartó, tisztességes munkával építünk és tartunk meg. A tündérországot tétlenül váró éretlen léhák mind politikai fantaszták lesznek vagy hoppon maradt ábrándozók. Elméleteik egy darabig sokakat bolondítanak. Az éhes disznó ugyanis makkal álmodik. A múlt megszépítése, és a rá való emlékezés fontos minden élni akaró nemzet esetében. A prófétáknál azonban megjelenik az a hang is, amely a dicsőséges jövőben valami olyan eseményt jelöl meg, amely az egész világ javát fogja szolgálni. Isten a választott népet nem arra választotta ki, hogy kivételes földi szerencsével és jóléttel elhalmozza, hanem arra, hogy át tudjon adni egy ajándékot az emberiségnek. A mi életünk sem egy magunknak megélt élvezettömeg, hanem mások számára kell ajándékká válnunk. Csak az ajándékká vált élet ad igazi értéket az emberségünknek. Sokan azért békétlenkednek és szidják a mindenkori körülményeket, mert nem eléggé élvezetes számukra az élet. Rossz lóra ültek. Izrael csak a jézusi időkben értette meg, hogy az az ajándék, amit befogadunk és továbbadunk, maga az Úr Jézus Krisztus.

SZENTLECKE: Zsid 12,5-13: Az apostoli levél írója azt feltételezi, hogy az atyai fenyítés jó útra tereli az eltévelyedettet. Szüksége van mindenkinek az atyai fenyítésre. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? – ­ kérdezi. Ma már sok esetben hiányzik az atya, így nem jön az atyai fenyítés sem. Jön helyette a megtört élet lelki nyomorúsága. S ebből szinte már lehetetlen kikeveredni. Azonban, ami embernek lehetetlen, Istennek nem az. (Lk 1,37) Egyre jobban át kell érezniük a keresztényeknek, hogy nem zárkózhatnak be magukba az Istentől kapott ajándékkal, mert ha azt nem mások javára használják, maguk is elveszítik. Azzal a jövőbeni reménnyel kell élnünk, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Nem mi vagyunk mások számára az orvosság, hanem Jézus, akit át kell adnunk.

EVANGÉLIUM: Lk 13,11-30: Kik azok a kívül rekedtek, akik eltévedtek a jól kiépített széles úton járva? A tágas kaput és a széles utat az a mentalitás jelzi, amikor azonnal és a magam javára akarom learatni az életben talált lehetőségeket, hogy azokat a magam élveztére birtokoljam. A lampionokkal díszített tévúton járást az a mentalitás jelzi, amely mindig és azonnal győzni akar. Nem tud várni és megalázkodni, nem tud tévedést beismerni. Azonban ez a mentalitás hamarosan átcsap kesergésbe, mások megszólásába, irigykedésbe, ítélkezésbe. Majd összefogódzkodik azokkal, akikkel együtt trágárkodhat és szitkozódhat, s találnak egy főellenséget, hogy ne kelljen magukba nézniük. Vannak ilyen politikai képződmények. Ennek merőben ellentétje a keresztény (plébániai) közösség. Testvéri intéssel figyelmeztetnünk kell egymást, ha észrevesszük, hogy valaki a pletykálkodással vesz elégtételt, azzal „vigasztalódik”, másokat mindig megszól és sokat beszél önmagáról. A kívül rekedtek és a kívülről dörömbölők is mind meg lettek hívva az üdvözültek közösségébe, azonban ők nem találták meg a jellemformáló szűk kaput. S ez annál fájdalmasabb lesz számukra, minél inkább látják, hogy azok, akik „előzmény nélküliek” az Egyházban, rátalálnak Jézusra, róla tanúságtevő módon, gyönyörűen beszélnek, és küzdelmes, de boldog életet élnek. Nem kárhoztatva a világban lévő rosszat, hanem gyógyítva azt. Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.

A ZSOLTÁR VÁLASZA: Menjetek el az egész világra,  *  és hirdessétek az evangéliumot!

EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI

Az évközi 21. vasárnapot ünnepeljük. (I. zsoltárhét)

A Veni Sancte szeptember 8-án lesz, Isten kegyelmébe ajánljuk a keresztény családokat, a hitnevelés ügyét és a missziós küldetésünket.

MISESZÁNDÉKOK – SÁRISÁP (aug. 25. – szept. 2.) V: Szülők; H: (….); Sz: (….); P: + Vass Lászlóné, Kurucz Krisztina; V: (….)

Szent II. János Pál pápa: Mindannyian cselekvésre vagyunk kötelezve annak érdekében, hogy a világon több legyen az igazságosság, szilárdabb a béke és őszintébb az együttműködés. Ezért kérve kérünk mindannyiotokat, a társadalom legalacsonyabb rétegétől kezdve a népek felelős vezetőiig: igyekezzünk hathatós és felelős közreműködésünkkel létrehozni egy új, igazságosabb és őszintébb emberi kapcsolatokra épülő rendet.

Foerster: Önismeretünk sohasem lesz elegendő ahhoz, hogy bennünk a testvéri szeretet belső gátjait meglássa. Ehhez nem kapunk egyetlen mentálhigiénés szakembertől sem segítséget, mert ők is pont ezzel a gonddal küzdenek. Csak Krisztus fényénél látjuk – éspedig gyökereiben –, hogy mi minden támad fel lelkünkben a testvériség érzülete ellen. Csak a Megváltó arcába nézve jövünk rá, hogy milyen belső elakadásaink vannak, amikor embertársunkkal osztozni kellene fájdalmában, örömében, magányában, megtörtségében. Ezért mindig igazság marad, hogy az Olajfák-hegyén és a Golgotán teljesedett be az emberi társadalom. Aki még az Olajfák-hegyén nem imádkozott, a Golgotára nem képes felnézni, és elutasítja, hogy őt a régi világ keresztre feszítse, nagyon csalatkozni fog ösztöneiben. Az ösztöneitől vezérelt természeti ember bármilyen álmokat sző a testvériségről, az előbb-utóbb gyűlöletben fog széthullani. Aki a Golgotán botránkozik, netán gúnyolódik nem tud emberré válni. (Igaz, megszállott propagandistája lesz az „emberi méltóságnak”, amibe belefér az abortusz, az eutanázia, a gender, az istentelenség és az ideológia vezérelte gyűlölet.)