Húsvét 5. vasárnapja

OLVASMÁNY: ApCsel 6,1-7: Az apostolok azzal szembesültek, hogy minden jó kezdeményezés mellékvágányra futhat, ha nem gondozzuk kellőképpen, ha kevésbé figyelünk oda. A jó kezdeményezéseket tehetségesen végig kell vezetni, nehogy emberi gyarlóság kisiklassa azokat. Bölcs döntés született. Diakónusokat választottak maguk mellé. Így ők odaadóbban végezhették a tanítást, és az oltárszolgálatot, nem merültek bele a földi szükségletek gondozásába. Ezt a diakónusok feladata lett. Számos helyen aztán felszámolták a diakónusi szolgálatot, ha ők elszakadva a papi vezetéstől, az emberek szeretetét kihasználva, csak a saját javaikat gyarapították. Bizony, gyakran ide is beférkőzött az emberi gyarlóság. Nemcsak a jó kezdeményezés, de a végig fenntartott tiszta szándék, és a gondos vezetés is elengedhetetlen.

SZENTLECKE: 1Pét 2,4-9: Hogy Jézus elvetése folytatódjék a történelemben az emberek között, arra rendkívüli erőfeszítéseket tesz a sátán. Ha lelki házként Jézusra épülünk, akkor a sátán elveszíti felettünk a befolyását. Azért küzd annyira az Egyház ellen, azért kelt zavart az Egyházban, és elsősorban azért tesz gátlásossá bennünket Jézus nevének a kimondásában. Sokan hivatkoznak Szent Péterre, és büszkén vallják azt, hogy a királyi papság méltóságával rendelkeznek. A királyi papság csak azokra vonatkozik, akik nem a saját dicsőségüket hirdetik, hanem csak és kizárólag annak dicsőségét, aki a sötétségből meghívott bennünket az ő csodálatos világosságába. 

EVANGÉLIUM: Jn 14,1-12: Bátran kérdezzük úgy Jézust, ahogy Tamás kérdezte. Ha nem kérdezzük folyamatosan Jézust, akkor könnyen saját tévedéseink és fixaideáink kezdenek vezetni bennünket.

A ZSOLTÁR VÁLASZA: Kegyes szemed legyen rajtunk  *  tebenned van bizodalmunk.

 EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI

Húsvét 5. vasárnapját ünnepeljük. Szombaton a fatimai jelenés centenáriuma alkalmából ünnepi szentmise volt. A Szűzanya oltalmába ajánlottuk családjainkat, jövőnket, és emléklapot vihettek magukkal a családok ezen alkalomból.

Május 20-án, szombaton 15 órakor lesz Lukács József atya temetése az Újpest-kertvárosi templom kolumbáriumában. Sárisápról külön busszal megyünk. 13 órakor indul a busz. A szentmise után jelezze, aki szeretne a busszal jönni. Kb. 1.200-1.500 Ft útiköltségre kell számítani. Május 23-án kedden 19 órakor Mogyorósbányán, május 24-én szerdán 18 órakor Sárisápon mutatunk be gyászmisét elhunyt lelkipásztorunkért. R.I.P.

Elkészült a plébánia tetöterében a vizesblokk felújítása. Szombaton már vendégeink is voltak, az esztergomi Szent Erzsébet Gimnázium egyik ötödikes osztálya. Köszönet azoknak, akik a gyerekek vendégül látásához a plébániaudvart és az épület tetőterét előkészítették és a kétnapos program után rendbe rakták.

A sárisápi elsőáldozásal kapcsolatosan május 19-én, pénteken este ¾ 7-kor szülői megbeszélés lesz azokkal a szülőkkel, akik gyermekeik révén érintettek az idei elsőáldozásban. Az elsőáldozás június 11-én, Szentháromság vasárnapján lesz.

Az Esztergomi Hittudományi Főiskola felvételt hirdet katekéta-lelkipásztori munkatárs alapszakra, levelező rendszerű képzésben. Jelentkezési határidő: május 31. Érdeklődés: 06-33-541-971; osk@eszhf.hu

Örülnék, ha Sárisápról vagy Mogyorósbányáról valaki rászánná magát erre a képzésre.

MISESZÁNDÉKOK  SÁRISÁP (május 14. – május 21.) V: + Ligeti Ferenc és + szülők; H: (….); Sz: (….); P: + Kreisz István; V: + Urbanics Mátyás

A kegyelem nagy csodája, hogy szenteket képes formálni azokból az emberekből, akik egyáltalán nem hősök. (P. Daniélou) Nagy dolog egy szent eszméért meghalni, de nem kevésbé nagy dolog egy szent eszméért élni. (Faulhaber bíboros) A Szent Szűz ugyanaz számomra, mint az Anyaszentegyház. Én nehezen tudom megkülönböztetni a kettőt. (Paul Claudel)

Egy képzeletbeli városban megrendezték a Házasság hete programot. Idősödő házaspárok igen sok bölcsességet osztottak meg egymással. Igaz évek óta ugyanazt mondják. Itt-ott, amott összegyűjtötték a jó házasság titkát, s örömüket lelik abban, hogy ezeket az elméleteket másokkal is megoszthatják. Idős bácsi ült az utolsó sorban. Szerényen feltette a kezét, amikor az egyik előadó, kipirulva attól a tudattól, hogy mennyire ütős előadást tartott, felszólította a hallgatóságot, bátran kérdezzenek. A bácsi kérdezett: Milyen házasságban élnek a gyermekeitek? Nagy csönd lett. Kínos csönd. Végre az egyik résztvevő, aki évek óta törzsvendég a Házasság hete programokon, megkérdezte: Bácsi, mit rontottunk el? – s kettőt liftezett le-föl az ádámcsutkája. A bácsi kicsit hümmögött, aztán válaszolt. Most sem beszéltetek Istenről, kegyelemről, a megbocsájtásról és az irgalomról. Azt, hogy együtt maradtatok sok évtized során, a magatok érdemének tudjátok be, természetes képességeitek jutalmának.  El is várjátok érte az elismerést. Ezt adtátok át a gyermekeiteknek. Ők is ezzel próbálkoztak. Azonban nekik ez már kevés volt. Ti ettétek a savanyú szőlőt, és az ő foguk vásott bele. Valami nálatok volt hiányos, és ez náluk jelent meg. Sokkal nehezebb korban élnek, mint ti. Keveset adtatok át nekik a hit valódi erejéből. Kevés szó esett arról, hogy mennyire rászorulunk a kegyelemre és Isten irgalmára. Erről beszéljetek egy ilyen összejövetelen, és ne önmagatok erejét hirdessétek még mindig.

Vélemény, hozzászólás?