Évközi 7. vasárnap

OLVASMÁNY: Lev 19,1-2; 17-18: A nevelés szinte mindent meghatároz az életünkben. Ha apa és anya kedves volt egymással, a gyermek kedves lesz másokkal. Ha a gyermekkel sokat beszélgettek, akkor türelmes és megértő lesz. Ha megtanították őt szeretni, kevesebbel is megelégedni, céltudatosan kitartani és előre tekinteni, akkor a családi élete örömtelibb lesz. Az ember azonban a legtöbb fogyatékossággal a nevelés és a neveltetés terén rendelkezik. Ezért tudni kell, hogy egyedül Isten a tökéletes nevelő. Nagy gonddal kell alakítgatni a gyermek istenképét, Istennel való meghitt viszonyát. Mózes a következő isteni üzenetet tolmácsolja népének: Legyetek szentek, miként én az Úr is szent vagyok. Szentnek lenni azt jelenti, hogy az életet értem, befogadom és teljesen megélem. Isten nem azért szent, mert jól viselkedik, hanem azért, mert Ő maga az élet. Csak a vele való egyre teljesebb közösség formál tetszhalottból, múmiából, intelligens gépből élővé bennünket.

SZENTLECKE: 1Kor 3,16-23: A bölcsesség egyik legfőbb ismérve, ha el tudja valaki helyezni magát, ha tudja, hogy mi a feladata és hol van a helye a teremtésben. Sajnos, az Egyházban is nagyon sok a frusztrált ember, aki szenved attól, hogy nem kapta meg az élettől azt, amire vágyott. Ezek az emberek, ha teret kapnak az Egyházban, nagyon sok zavar, keserűséget és széthúzást okoznak. Szent Pál ókori filozófiai bölcsességet közöl: „Tárva az Úr (istenek) előtt az ember gondolata, csupa hiúság annak foglalata. Sok gondot okoz, ha ez a hiúság (kisebbrendűségi érzés) nincs felismerve és kezelve. Ebből fakad minden beteges megsértődés, felmondás, lemondás, bosszúállás, pletyka, megszólás, aláírásgyűjtés, feljelentés, tudálékoskodás. Szent Pál azt kéri a korinthusiaktól, hogy hagyják abba a vetélkedést, a rivalizálást, és találja meg mindenki a helyét Jézus Krisztus mellett. Ne akciózzunk és fontoskodjunk az Egyházban, hanem figyeljünk erősen Jézusra.

EVANGÉLIUM: Mt 5,38-48: Ki az ellenségem? Akit én a magam számára azzá nyilvánítok. A beteg lélek egyik legfőbb ismérve az ellenségképzés. A beteg léleknek, sajnos, szüksége van ellenségre. Akinek van ellensége, az nem egészséges. Jézus azt kéri, hogy hagyjunk fel az ellenségképzéssel, ne blokkolja a magunk kreálta ellenség a szeretetünket és ne sötétítse el belső világunkat. Aki nem szeret, téves úton jár, és veszíti az élettel való kapcsolatát. Jézus azt mondja, legyünk olyanok, mint a mennyei Atya. Nyilván nem arra gondol Jézus, hogy az Atya teológiai ismérveit követve legyünk omnipotens et absconditus (mindenható és rejtőzködő). Arra gondol, hogy menjünk nagyon közel, a szeret és az élet forrásához, és belőle táplálkozzunk.

EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI

  1. Az évközi 7. vasárnapot ünnepeljük. (III. zsoltárhét) Szerdán Szent Péter apostol székfoglalásának, pénteken Szent Mátyás apostolnak az ünnepe lesz. Jövő vasárnap a katolikus iskolák javára lesz országos gyűjtés. Köszönet azoknak, akik az egyházközségi farsang előkészítésében és megvalósulásában szorgalmasan és tehetségesen tevékenykedtek.
  2. Ismét van honlapunk: www.sarisapiplebania.hu

Szent Ágoston: A bűn szenvedélyét csak egy nagyobb szenvedéllyel, a szeretet szenvedélyével lehet visszaszorítani. Vagy a bűn szenvedélye uralkodik rajtunk, vagy a szeretet.

Pilinszky János: A bűn bizonyos értelemben a kegyelmet imitálja, ahogy a részegség az ihletet. A bűnös az alvajáró pontosságával és szinte súlytalan, mámoros önkívületben cselekszik. Bűnét reálisan csupán annak elkövetése után éli át, ha ugyan átéli. Egyetlen valaki volt, Jézus, aki a bűn terhét tudatosan, a bűn mámorának megélése nélkül vette magára, hogy a bűnbeesésben semmiképpen sem, de elveszettségünkben velünk lehessen.

Aki megnevel egy fiút, megnevelt egy embert. Aki megnevel egy leányt, megnevel egy családot. Aki megnevel egy generációt, száz érvre erőt és tartást ad egy nemzetnek.

Barsi Balázs: Nem tudok jó ember lenni, mert állandóan visszatérnek a bűneim. Azonban szent lehetek, mert Jézushoz tudok csatlakozni.

Vélemény, hozzászólás?