OLVASMÁNY: Józs 5,9-12: Izrael életében és istenkapcsolatában döntő fordulat állt be. Megérkeztek az Ígéret földjére. Új feladatot adott nekik az Úr. Új reményt ébresztett bennük. A pusztai vándorlás során rábízták magukat Istenre, valamint Mózesre, és erőt adott nekik az a tudat, hogy ismét szabadok lehetnek őseik földjén. Az úr azonban mintegy kissé háttérbe vonult, ahogy megérkeztek. Eltűnt a manna. Mi van helyette? Az a gabona, amit ők termeltek meg és az a kenyér, amelyet ők tettek az asztalra. Mi is, amint felnővekszünk a hitünkben, már tevékenyen részt kell vennünk abban, hogy az Egyház áldásai közösségi áldássá váljanak.

SZENLECKE: 2Kor 5,17-21: A keresztségben új teremtmények leszünk. Ezt az apostoli korban valódi élményként élték meg azok a pogányok, akik megkeresztelkedtek. Mivel ma általában a kisgyermeket keresztelik meg az Egyházzal csak érintőleges kapcsolatban lévő szülők, szükség van arra, hogy sok évvel a keresztség után magunk öltözzünk bele az új teremtmény állapotába. Aki marad ugyan ebben a világban, de már nem ez a világ programozza őt be, nem ezt a világot szolgálja öntudatlan rabszolgaként, hanem felujjong szívében az istengyermeki lét öröme és az Egyház iránti szeretet. Az apostoli korban a megtérés egybeesett a keresztséggel. Ma ennek a keresztség után kell megtörténnie, hogy ne hamis keresztények legyünk, akik csak a maguk „egyházát” erőltetik és annak hasznát keresik.

EVANGÉLIUM: Lk 15,1-32: Lukács átmentette számunkra az ősegyház igehirdetéséből ezt a jézusi parabolát a tékozló fiúról, illetve az Atya irgalmas szeretetéről. Ezzel rendkívül erős támogatást kapunk, hogy istenképünk tisztán és eredményesen bontakozzék ki. A szöveget azonban nagy alázattal kell olvasnunk, és valamelyik fiúban magunkra kell ismernünk. A legtöbb ember, bizony, eltékozolja a keresztségben kapott örökséget. Szüksége van a belátásra és a megtérésre. De az sem kisebb baj, ha valaki ugyan nem tékozolja el a kegyelmi lehetőségeket, de azt lélektelenül, lelkesedés nélkül teszi. Ennek általában az az oka, ami lelelepleződik az idősebb fiú reakcióiban is. A szolgálatot nem az Atya iránti szeretetből végzi, hanem elismerésért, azért, hogy saját fontosságát előtérbe helyezze. Ez nem kisebb baj, mint a súlyos bűn.  

A ZSOLTÁR VÁLASZA: Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr.

EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI

Nagyböjt 4. vasárnapját ünnepeljük. Ez az Örvendezés (laetare) vasárnapja. Az Egyház ezen a napon a katekumeneket ünnepelte, akik fontos állomáshoz érkeztek a keresztségre való felkészülés útján. Az Egyház nemcsak a húsvét ünnepére készült a nagyböjtben, hanem a katekumenek keresztelésére is. Ennek a nyoma a mai ünnep. Az Egyház szándéka, hogy ez az ünnep visszakapja eredeti tartalmát.

Jövő vasárnap országos gyűjtés lesz a Szentföld javára.

Jövő vasárnap hagyományos nevén a fekete vasárnap. Az elnevezés oda megy vissza, hogy a középkortól a II. Vatikáni zsinatig ezen a vasárnapon (a nagypénteki liturgia végéig) fekete lepellel fedték le a kereszteket és a főoltárképet, illetve a művészi képeket. Keleten kezdetben nem Krisztus teste volt a kereszten, hanem egy drágakő. Ezt takarták el a feltámadásig. Nyugaton pedig a művészi alkotásokat rejtették el a lepel alá. Az Egyház megengedi, hogy „fekete vasárnapon” egyes templomokban még megjelenítsék ezt a hagyományt, de inkább az igehirdetés felé forduljon a figyelmünk és a belső megtérésre tegyük a hangsúlyt.

Jövő vasárnap délután 3 órakor kezdődik Péliföldszentkereszten az egyházközségek hagyományos keresztútja. Mindenki egyénileg oldja meg az utazást.

MISESZÁNDÉKOK – SÁRISÁP (március 31. – április 7.) V: + Kurucz Sándorné és családja; H: (….); Sz: (….); P: hálából; V: + Varga Ferenc és szerettei

Nagyböjt 4. vasárnapján arról a felemelő meghívásról és küldetésről elmélkedjünk, amelyet a keresztségben kaptunk. A keresztségben Isten gyermekei, a mennyország örökösei és az Egyház tagjai leszünk. Kereszténységünk alapja, hogy ez a három miképpen látszik meg rajtunk, miképpen élünk ebben a hármas ajándékban. Szent Ágostontól és Nagy Szent Gergelytől kezdve számos püspök és pápa mondta, elsősorban nem a püspökszentelésnek vagy pápaságnak kell látszódnia rajtam, hanem a keresztségnek. Aki Isten gyermeke, az bensőséges, családias viszonyban él Istennel. Aki a mennyország örököse, az erről a nagy örökségéről nem feledkezik meg tanúságot tenni. Aki az Egyház tagja, az szereti az Egyházat, nem az egyházzal kapcsolatos sajátos elképzeléseit, hanem azt az Egyházat, amelyet Jézus az apostolokra bízott. Aki szereti az Egyházat, a keresztséget másokban is nagy örömmel megünnepli.