Emberré lett az Isten
Karl Rahner: „Add, Urunk, hogy a karácsony ne csupán a szeretet, de együttesen a hit és a szeretet ünnepe legyen mindnyájunknak. Szeressük az Igét, aki testté lett, és szeressük egymást is, hiszen az ember csak azóta tudja igazán szeretni az embert, amióta az Isten emberré lett.”
Érdemes elgondolkodni azon, hogy miért tud gyakran annyira alul teljesíteni az ember a szeretetben. Mert istenhit nélkül fut neki, és önmagában sem ismeri fel azt az embert, akiért a teremtő Isten megtestesült. Gyönyörű paradoxonok: Mária, a teremtmény világra szülte a Teremtőjét. Mária miközben az Egyház édesanyja, az Egyház neki is édesanyja. Így szövődik bele az Isten teremtményei életébe.
Betlehemi igénytelenség?
Gyakran mondjuk imában, karácsonyi ének szövegében, lám, milyen igénytelenné vált az Isten, hogy velünk egyesülhessen. S emlegetjük a jászolt, a szalmát meg a pásztorokat. Isten azonban a lehető legigényesebb volt, amikor ilyen anyát választott és ilyen gondviselőt. A tiszta anya a kulcsa az élet minden esélyt megragadó indulásának, és az önmaga helyett Istenben hívő férfi a garanciája a nevelés helyes úton tartásának. Igényesség abban, ahogy életet adunk, igényesség abban, amit a gyermek elé élünk, igényesség abban, ahogy megtanítjuk neki a pásztorjátékot és az iskolai szereplés énekét vagy versét, igényesség az udvariasságban, a figyelmességben, tisztánlátás abban, hogy mi múlik rajtunk és mi az Istenen. Ehhez képest valóban lényegtelen, hogy milyen anyagi jólétben vagy szűkösségben él a családunk.
Betlehemben védtelen, esendő igazság született meg?
Simone Weil írja: „Jézus Krisztus azt kívánja, hogy jobban szeressük az igazságot, mint őt magát, hiszen még mielőtt ő krisztussá vált volna, mint Igazság, öröktől létezett az Atyával való egységben. Ha valaki elfordul tőle, hogy az igazság felé induljon, hamarosan Krisztus karjaiba fog hullani.”
Betlehemben mintegy védtelenül és könnyen támadható formában jelent meg az Igazság. Azonban ezt az Igazságot sem Heródes, sem Pilátus, sem a Golgotán tomboló Sátán, sem Marx, sem az abortuszklinikák, sem korunk eszementjei nem tudják legyőzni. Nekünk karácsonykor a jászolban – Jászolban? Dehogy: Mária méhében! – születő Igazág mellé kell állnunk, hogy szemlélhessük, miképpen válik Ő Isten hatalmas Fiává, a mi reményünkké. Tavaly begőzölt fiatalok a Parlament előtt trágár módon szidták a karácsonyt és kiabálták: Égessük el a karácsonyfát. Kivel volt nekik gondjuk? A karácsonnyal? Nem is ismerik. Nekik, szegényeknek önmagukkal volt gondjuk, s nem kevés.
Szent Ágoston: Ó, lelkem megvilágosító igazsága, vigyázz, ne szóljon hozzám ismét lelkem sötétsége. Ne én legyek a magam életforrása, mert én a magam halála lettem, s csupán benned éledhetek fel ismét.”
Karácsonykor ismét beköszönt hozzánk az Élet.