OLVASMÁNY: 2Mak 7,1-2; 9-14: Csak az tud hinni az örök életben, aki ezért a hitéért kész igen komoly áldozatokra, sőt, kész feláldozni az életét is. Aki nem képes hősies áldozatokra, az úgy ragaszkodik e földi lehetőségeihez, mintha ezen túl nem is lenne semmi reménye. Jézushoz időben legközelebb a két Makkabeus könyv és a Bölcsesség könyve áll.  A Makkabeusok könyvében jelenik meg először a legegyértelműbben a feltámadás hite. Ezért – jóllehet, a zsidó kánonban nem szerepel ez a görögül írt könyv – az egyik legjelentősebb prófétai könyvnek tekinthetjük. Itt a hősiességet nem a nemzeti érzelmek alapozzák, hanem a feltámadásba és az isteni igazságszolgáltatásba vetett hit.

SZENTLECKE: 2Tessz 2,16-3,5: A keresztény okossághoz tartozik, hogy időben megszabadulunk az ártó emberektől, vagyis azoktól, akik Istentől eltávolítanak bennünket. Nehéz kérdés ez, mert elvileg mindenkivel barátságosnak kellene lennünk. Mégis fel kell ismerni, ha valaki megtévesztő módon férkőzött a bizalmunkba, hogy ártalmunkra legyen. S itt elsősorban nem konkrét személyekre, sokkal inkább ideológiákra és áltudományos médiumokra kell gondolnunk. Vonzódni kell azonban az isteni igazsághoz. Általában a saját kényelmüket és komfortzónájukat védő emberek nem szeretik azt, aki az igazsággal szembesíti őket. Visszahúzódnak tőle. A krisztusi ember azonban az igazság őre és védelmezője. Ezt azonban csak a krisztusi szeretet és türelem jegyében tudja képviselni.

EVANGÉLIUM: Lk 20,27-38: Gyakran találkozunk a nemhívők, de olykor keresztények részéről is olyan kérdéssel, ami arról árulkodik, hogy még a közelében sincsenek annak az istenképnek, amely iránt szeretetre ébredhetnének, és még a közelében sincsenek annak a felismerésnek, hogy Isten léte egészen más – szerencsénkre –, mint a mi halállal terhelt, megdicsőülésre váró létünk. Istent nem a magunk emberségéből kell levezetnünk, hanem a magunk emberségét kell a kegyelemre hagyatkozva egyre inkább őhozzá közelíteni. Hogy Isten léte átragyogjon azon a „záró rétegen”, ami körülöttünk és bennünk van, időt kell szánni az elmélyedésre, a magunkba nézésre, a szentségimádásra, vagyis a személyes találkozásra Istennel. Vele kapcsolatosan a Pygmalion-effektus sem működik. Isten nem alakul a mi elvárásaink szerint, és nem lép be kényszerítő erővel az életünkbe, hanem nekünk kell alakulnunk az Ő létének szeretetsugaraiban. Ehhez pedig közel kell menni hozzá. Gyakran halljuk a méltatlankodást: Isten miért engedi meg a rosszat, miért nem kényszeríti ránk a jót? Voltaképpen azt kérdezzük: Miért nem cselekszik helyettünk? (Ovidius színművében Pygmalion beleszerelmesedik a saját szobrába és az életre kel. A neveléstudomány azt nevezi Pygmalion-effektusnak, amikor a gyermeket a szülők vagy a tanárok elvárásához oly módon alkalmazkodik, hogy feladja önmagát.)     

A ZSOLTÁR VÁLASZA: Betölt engem színed látása,  *  midőn felébredek, Uram.

EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI

Az évközi 32. vasárnapot ünnepeljük. (IV. zsoltárhét) A mai vasárnapon a sárisápi templom búcsúját tartjuk. Kedden, Szent Imre napján szentségimádás volt. Sokan vettünk részt rajta.

MISESZÁNDÉKOK – SÁRISÁP (november 10-17.) V: + Urbanics Ferenc atya és + Rédei József atya; H: (….); Sz: (….); P: + Nagyszülők és szeretteik; V: + Vas József

Főpásztorunk előbb a papokkal, majd az egyházközségi képviselőtestületek világi elnökhelyetteseivel találkozott, hogy Michael White könyve alapján ösztönzést adjon a plébánia élet megújítására. A héten két esperesi kerület mintegy húsz papja találkozott és beszámoltak egymásnak örömeikről, nehézségeikről. Szinte mindegyik komoly gondként említette, hogy a folyamatos leépülést kell megtapasztalniuk a létszámban is és a keresztény élet minőségében is. Ezzel a helyzettel találkozott mintegy tizenöt éve Michael White atya is, amikor kinevezték Észak-Baltimore egyik plébániájára. A hívek példamutató módon szerették a templomukat, védték értékeiket, kifogástalanul megülték az ünnepeket. Csakhogy minden évben mintegy harminc fővel csökkent a létszám a halálozások és az elköltözések miatt, a hittanos gyermekek nem jártak szentmisére, a fiatalok eltűntek. Ez látszólag nem zavarta a híveket. A vasárnapi szentmisék után – bár egyre kisebb létszámban – vidám agapékat tartottak. A közelben telket vett és imaházat épített egy szekta. Hamarosan tömeget vonzott. Családokat és fiatalokat is. Kiderült, hogy az emberek közül igen sokan a hit megélésre és közösségre vágynak, csak nem kaptak megszólítást a baltimore-i plébánia részéről. Michael White atya először egy, majd néhány önkéntessel elkezdte a missziót. Ma már négyszáz önkéntes érzi keresztény feladatának, hogy a plébániára vonzza, örömmel fogadja és a szeretetközösség élményével ajándékozza meg az érkezőket. Sokan vállalkoznak hitoktatásra, a plébániai csoportok vezetésére. A közösség létszáma öt év alatt megnégyszereződött. A ministránsok ministránsokat hívnak, a családok családokat, a fiatalok fiatalokat, az öregek öregeket. Az önkéntesek természetesen gyakran találkoznak, gondos képzést kapnak, hogy ne ész nélkül, ne csupán a prozelitizmus szándékával lelkesedjenek. Bármit teszünk, azt sok ima kísérje és kellő okosság.

Szent István öröksége nem az, hogy nosztalgiával és nagyokat sóhajtozva emlékezzünk a dicső múltra, hanem az, hogy mindig legyen annyi hitünk, amellyel újraépítjük kereszténységünket és Egyházunkat. Isten pedig azzal, hogy az égbe emelte Szent Imrét, jelezte, nem annyira a földiekben és saját emberi képességeinkben kell bízni, mint sokkal inkább az isteni kegyelemben. Ez nem tétlenséget jelent, hanem mély imaéletet és annak a küldetésnek a hősies vállalását, amelyet Jézustól kaptunk a keresztségben.

Roger Schutz: Aki nem akar elefántcsonttoronyba zárkózva kivonulni az egyre inkább szekularizálódó világból, de nem akarja elpusztítani magában a szent iránti érzéket sem, két úton kell haladnia: át kell élnie az Egyház misztériumát és szemlélődve kell várnia Isten eljövetelét.

Guardini: Jaj nekem, ha azt mondom: keresztény vagyok; de ezt valamiféle sanda pillantással teszem azok felé, akik nézetem szerint nem azok, a kor felé, amely nem az, egy szellemi áramlat felé, amely ellenkezik vele. Keresztény-voltom máris abban a veszélyben forog, hogy nem lesz több, mint személyes önelégültégem vallásos kifejeződése.