OLVASMÁNY: Ter 3,9-15: A bűn következményeinek pontos leírását látjuk mind az ember, mind pedig Isten részéről. Az ember oldalán megjelenik a félelem, a magyarázkodás és a szolidaritás meggyengülése. Isten részéről pedig megjelenik az irgalom, a segítségnyújtás.

SZENTLECKE: 2Kor 4,13-5,1: Nem veszítjük el kedvünket, ha erőnket meghaladó dolgokkal találkozunk, mert amikor az emberi képességeink már nem visznek tovább, Istenre bízzuk magunkat.

EVANGÉLIUM: Mk 3,20-35: Kemény szavak hangzanak el Jézus ajkáról. Van olyan emberi magatartás, amely olyannyira ellenáll az isteni irgalmasságnak, hogy az nem tudja kifejteni hatását. Ez a magatartás a megismert igazsággal szembeni megátalkodott ellenállás, az engesztelhetetlen haragtartás, amikor tudatosan ellene cselekszünk a Szentlélek indíttatásainak. Ez akár a kárhozatig is eljuttathat bennünket.  

A ZSOLTÁR VÁLASZA: Az Úrnál az irgalom  *  és bőséges a megváltás nála.

EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI

Az évközi 10. vasárnapot ünnepeljük. (II. zsoltárhét) Jövő vasárnap Te Deum lesz, hálát adunk az elmúlt hittanos évért. Különösen az elsőáldozókat és a bérmálkozókat várjuk.

Hálás köszönet mindazoknak, akik a bérmálás előkészítésében és méltó ünneplésében segítettek. A bérmálás minden plébánia fennmaradásának alapja.

Június 16-án nem lesz Annavölgyben szentmise. Helyette 17-én, vasárnap 19 órakor lesz.

MISESZÁNDÉKOK – SÁRISÁP (június 10-17.) V: Hálából 86 évért; H: (…); Sz: (…); P: (…); V: + Gurin Károlyné, Vass Julianna és szerettei

Ferenc pápa: A kulturális gyarmatosítás ellen a leghatékonyabb módszer a nyilvános tanúságtétel hitünk mellett.

Ferenc pápa: Az ideológiai gyarmatosítás személyiségromboló nevelési rendszereket kényszerít rá fiataljainkra.

Ferenc pápa: Őseinkre való emlékezés, és a tőlük kapott értékek megőrzése segít legyőzni minden elfajult nevelési rendszert.

Vajon, mennyire helytálló az a megállapítás, hogy a katolikusok nem csupán elszenvedői a modern világban az Egyház térvesztésének, hanem bizonyos értelemben előidézői is? A dilemma ugyanis a következő. Végzetesen gyengül az Egyház és ezáltal Jézus jelenléte a világban, vagy a hagyományos katekizmus feladásával, új közvetítő formák segítségével szélesebb körben és mélyebben hatja át kultúránkat? Ez utóbbit igen sokan vallják. Főleg a franciák, akik Teilhard de Chardinre is hivatkozhatnak. Ő azt vizionálta, hogy a krisztusi Test folyamatosan épül ki, mígnem eléri teljességét, és ezzel a történelem betöltötte szerepét, az emberiség megérkezik oda, ahol Isten lesz minden mindenben. Ezzel Teilhard Chardin a genezist és az evolúciót összekapcsolta. Ez elmélet felszínes értelmezői szerint az Egyháznak mindenkit megszólító mentálhigiénés kurzusokat kell tartania, ahol Jézusról direkt formában nem esik szó, sportakadémiákat kell építenie állami pénzből, ahol a fiatalok mentális állapotát jótékonyan befolyásolják, keresztény kávézókat és éttermeket kell nyitni, ahol az Egyház emberbarát arca jobban megmutatkozhat. Hiszen Európa ezer évvel ezelőtti megtérítésekor sem szentségimádásra hívták a bencések a pogányokat, hanem először ingyen konyhákat és iskolákat működtettek, a békés társadalmi lét kulturális és gazdasági alapjait segítettek lerakni. A másik végletet talán a görög ortodoxia képviselői jelenítik meg. Ők a mai napig nem tudják elfogadni, hogy a középkor kezdetén a római egyház ennyire eltávolodott az ősi hagyománytól, és ennyire „elfogadhatóvá”, könnyen „emészthetővé” tette magát az Európában letelepedő új népek számára. Azt az egyházat, amelyet elsősorban Nagy Károly reformjai és az első nyolc egyetemes zsinat utáni zsinatok alakítottak ki, vétkes eltévelyedésnek ítélik meg. Ezért olyan nehéz az ökumenikus közeledés az ortodox és a római egyház között.

XVI. Benedek pápa másképpen közelítette meg ezt a dilemmát. Szerinte az Egyház elkötelezett hívei számában egyre inkább zsugorodik, mígnem ismét bibliai mustármaggá válik, hogy a mindent megújító új élet belőle fakadjon. Voltaképpen ezt történt a kereszténység kétezer évvel ezelőtti megjelenésekor is. Az elnyomó római hatalom beleszorította a keresztényeket abba a helyzetbe, ahol megértették az elkülönülés egyetlen célját és értelmét: az Egyház születését. A történelem vajúdva szülte az Egyházat. Az őskeresztények nem a Római Birodalmat – annak vallási életét és erkölcseit – akarták közös nevezőre hozni az Evangéliummal, hanem egy merőben új valóságot, mindennél életerősebb új magot helyeztek bele a terméketlenné vált földbe.

E dilemma kapcsán én inkább Benedek pápa (és a II. Vatikáni zsinat) mellé állok. A keresztény lét ugyanis nem úgy születik, hogy egy kultúra átalakul és ez a megnemesedő kultúra megajándékozza a benne élőket egy szebb és igazabb keresztény élettel, hanem olyan tudatos, személyes döntést kell hoznunk, amely a megtérés szóval fejezhető ki. Karl Lehmann mainzi bíboros így fogalmaz: „Az Egyház nem viselkedhet úgy, mint egy vállalat, amely megváltoztatja a kínálatát, ha alábbhagy iránta a kereslet”. Nem a világ alakítja az Evangéliumot, hanem az Evangélium a világot. A túlhajtott individualizmusnak mára már egy egészen érdekes visszahatását tapasztaljuk: Ne hozz személyes döntést, ne gondolkozz, csak vonulj öntudatlanul a mainstreeten a tömeggel, engedelmeskedj a vezényszavaknak. Ebből is vannak téves kitörési próbálkozások. A keresztényeket is megkísérti a celebek látványos sikere. Olykor klerikusok is ráállnak, hogy celebként hassanak az emberekre. Talán megoszthatom annak a személyes beszélgetésnek egy mozzanatát, amelyet Erdő Péter bíborossal folytattam. Ő azt mondta, hogy nem magányos, romantikus hősökre van szükségünk, hanem az Egyházat odaadóan szolgáló kooperátorokra.

A papok és a hívek közötti nézeteltérés kilencven százaléka az egyház értelmezése körül zajlik. A pap ismeri az Egyházat, a hívek többsége nem. A pap az Egyházzal kapcsolatban a „szentségi házasságot” szorgalmazza, a hívek megelégednének az alkalmi együttéléssel, s erre nevelik gyermekeiket is. A pap szerint kegyelmi cselekvést az Egyház végez, a hívek szerint ők maguk cselekednek hatékonyan. Képviselőtestület – amelyet a közösség jelöl és a pap megerősít – egyre nehezebben áll össze, ellenben önjelölt személyek és csoportok veszik kézbe az irányítást a plébániai közösségben és tusakodnak a lelkipásztorral. (Ennek gyakori következménye lesz, hogy gyermekeik nem kötnek szentségi házasságot.) A bevezetőben felvetett dilemma talán nem is olyan nehezen feloldható, ha az Egyház közelebb kerül a szívünkhöz. Egyszer valaki rám förmedt. „Maga miért az Egyházról beszél és miért nem Jézusról? Azért, válaszoltam, hogy maga előbb-utóbb kapcsolatba kerüljön Jézussal, a megváltójával. Roger Schütz, a taizéi közösség első perjele mondta: „Jézust szeretni és az Egyházat szeretni ugyanazt jelenti”.