OLVASMÁNY: Iz 42,1-7: Izajás, az ószövetség „evangélistája” szinte minden elmond Jézusról, amit a Szentlélek kinyilatkoztatott Jézus eljövetele előtt. Őrá várnak a nemzetek. Ő ad világosságot a nemzeteknek és az egyes embereknek, hogy felismerjék az igazságot és az igazság útján járjanak. Izajás minden népről és minden nemzetről beszél, nem csupán egy kiváltságos helyzetben lévő népcsoportról. Jézus megváltó áldozatára valamennyi embernek szüksége van, mindenkit Jézus vezet el az Atyához. SZENTLECKE: ApCsel 10,34-38: Gyakran halljuk, hogy Joppéban vált világvallássá a kereszténység. Természetesen, ez a joppei esemény túlértékelése, hiszen Jézus akarata a döntő, nem pedig Péter belátása. Egyfajta predestináció létezik: Jézus minden embert üdvözíteni akar, minden emberért feláldozta magát. Ebből fakad az az eleve elrendelés, amely az embert az üdvösség vonzásába helyezi. Minden ember érzi ezt a vonzást, de nem mindenki találja meg rá a helyes választ. EVANGÉLIUM: Mt 3,13-17: Jézus megkeresztelkedése nem csupán Keresztelő Szent Jánosban, de bennünk is felvet kérdéseket. Jézus megkeresztelkedett, hogy megszentelje a keresztség vizét. Megkeresztelkedett, hogy bemutassa a keresztség hatását. Megkeresztelkedett mindazok nevében, akik önhibájukon kívül nem jutnak el a keresztségre, de a „vágykeresztség” emberileg nehezen megragadható állapotában éltek.
EGYHÁZKÖZSÉGÜNK HÍREI
- A mai vasárnappal kezdődik az idei első évközi idő, amely március 1-jéig, Hamvazószerdáig tart. Hassunk oda, hogy a farsangi bálok ezen időszak alatt megtörténjenek.
- Az idei ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért január 15-től 22-ig tart. Mottója: Krisztus szorongató szeretete (az Istennel és egymással való megbékélésre) ösztönöz. 2Kor 5,12-20. Idén a németek állították össze az imahét menetét. Mi a 7. napon, azaz január 21-én, szombaton 16 órakor tartjuk a sárisápi Szent Imre templom sekrestyéjében. A liturgikus szolgálatot a helyi plébános és a református lelkész úr vezeti, de bekapcsolódnak énekkel, felolvasással, könyörgésekkel a hívek is. Az egységtörekvés ökumenikus körében a katolikusokkal nem ellenséges testvéregyházak vannak: reformátusok, evangélikusok, baptisták. Hívogassuk ilyen felekezetű rokonainkat, ismerőseinket. Az imaóra után süteménnyel és üdítő itallal szervezzünk agapét magunknak és vendégeinknek.
Az általános krízisben egy egyetlen dolog nincsen krízisben, és ez a kereszténység. Ne egyes keresztényekre gondoljunk, hanem magára a kereszténységre. Betlehemi csillaga éppoly fényeséggel ragyog és mutatja az utat, mint egykor hajdanán. Ha mi látjuk ezt a csillagot, akkor megfelelően tudunk tanúskodni azoknak, akik valami ok miatt nem néznek az égre. Akit ez a csillag megszűnik vezetni, egyre céltalanabbul fog bolyongani a földön. (Franz Werfel)
Krisztus az emberi élet egészét váltotta meg. Ezért naggyá-levésünk eszköze nem csupán a siker, az öröm, és a látványos alkotás lehet, hanem a szenvedés és a fájdalmas veszteségek is. A türelem, a szenvedés, a lemondás, a sérelmek elviselése nem iktatható ki az életből. Ezek nélkül a szeretetben való előre haladásunk megreked és visszafordul. (Gál Ferenc)